A mintatanár főleg a tanárság árnyoldaláról szól. Vagy legalábbis nekem így tűnik. Van egy helyettesítő tanár, Henry Barthes, aki új iskolába kerül. Az életének egy szeletét láthatjuk. Hogyan üresedik ki és hogyan ég ki. Ez a kiüresedés és kiégés mindnyájunkat valamilyen szinten veszélyeztet. Láthatjuk hogyan igyekszik emberséges és következetes lenni a gyerekekkel.

Ami elég fontos, mert szerintem ezzel a legtöbb diák így van, hogy amit a tanár tanít azt öt perc múlva el is felejtik sokszor, ahogy viselkedik velük és amilyen ember, az megmarad bennük örökre. Azt hiszem ez nem lehet valamiféle szerepszemélyiség. Vagy legalábbis, aki emberekkel, pláne gyerekekkel szeretne foglalkozni, neki fel kell készülnie a folyamatos visszajelzésre, arra, hogy mindig valamiféle próbának lesz kitéve a személyisége.

Fontos hozzá az önismeret, hogy újra és újra fel tudja tenni a kérdést: " Ki vagyok én? " Vagy pedig ezt: " Kivagyok? Ha igen, mitől vagy kitől?" Úgyhogy minden tiszteletem a volt tanáraimé, vagy egyáltalán a tanároké. Hálás vagyok a biztatásukért, meg azért hogy nem feltétlenül csak ezt látták meg, milyen vagyok, vagyis voltam akkor, hanem hogy milyen lehetek később.