Hatodik érzék
Most is egy elég mély tartalmú, rétegelt filmről szeretnék írni. A Hatodik érzékről. Annak ellenére, hogy én mostanában láttam először, úgy hiszem alap műveltségnek számít. A történet azzal kezdődik, hogy Malcolm, a gyerekpszichológus kap egy díjat, és ezt szeretnék megünnepelni a feleségével. Illetve így is lehet mondani… Csakhogy a férfi egyik korábbi betege, Vincent, akin nem tudott segíteni, betör a lakásukba és hasba lövi Malcolmot, majd végez önmagával. A következő jelenetnél a pszichológus egy fiúval, Cole-lal találkozik a templomban. Akiben régi páciensét látja meg. Cole teljesen hétköznapi kisgyerek, azt leszámítva, hogy szellemeket lát.
Erről, hogy léteznek e kísértetek Dr. Kenneth Mc All- A családfa gyógyítása című könyve győzött meg. Éppen ezért most rózsafüzérrel a kezemben írom ezt a bejegyzést. Egyébként nem vagyok babonás, vagy ha mégis elég kezdetleges szinten állok. Van egy másik könyv is, amiből az interneten olvastam: Magyar László András- Bevezetés a kísértettanba. Erre voltam kíváncsi, milyen egy kísértet, mert én nem láttam sőt még csak nem is érzékeltem egyet sem, tudtommal. Erről olvastam, hogy miért lesz valakiből szellem. Hiába jelzi a szerző a bevezetőben, hogy ne vegyük készpénznek amit mond, reálisnak tűnik. Az egyik, hogy valaki ezt a földi életében elkövetett büntetésként kapja. Vagy ha valaki erőszakos halált hal. Esetleg, akit nem temetnek el, vagy nem tartanak érte gyászszertartást. Vagy, ez lesz az utolsó eset, egy halott segítő szándékkal tér vissza. Ebbe a dologba nem javaslom, hogy ennél jobban beleássátok magatokat.
A kísértetséget metaforaként fogom használni. Az az állapot, amikor nagyon el vagyunk veszve, és csak bolyongunk az élet sűrű erdejében. Amikor halottnak érezzük magunkat pedig nyilván élünk. Nekem sokszor volt ilyen. Ebben az életérzés hiányában valamiféle nagyon mély szomorúság vagy bűntudat tarthat. Katona István- Gyógyító lelkigyakorlat című könyvéből írok rá idézeteket, mi a helyes bűntudat és mi nem. „ A helyes bűntudat megtisztuláshoz vezet, ahogy ezt a tékozló fiú történetében (Lukács 15,11-32) olvashatjuk. A bűnbánat és a bűn megvallása (szentgyónás) megtisztítja a szívet. …. a teológusok szerint a tisztítótűzben való szenvedést az önvád és a bűntudat okozza. Ott látjuk meg teljes egészében összes bűnünk igazi nagyságát és azok minden következményét, ott ismerjük meg Isten szeretetének végtelen gazdagságát. Ez a kettő, hogy mit tettünk és ki ellen, mérhetetlen fájdalmat fog jelenteni számunkra. Hacsak nem szentelődünk meg még itt a földi életben. …. Amiből gyógyulni kell az az a seb, amelyet létrehozott a hosszan tartó bűntudat és önvád, amit akkor is érez valaki, ha bűnét megbánta.” Felmerülhet a kérdés, hogy lehet ebből gyógyulni? Egyrészt nehezen, elég összetett folyamat ez, ha visszanézed mikről írtam eddig a blogban láthatsz rá példát. Másrészt… „ A gyógyulásért való ima nemcsak arra irányul, hogy a beteg fogadja el Isten bocsánatát és szeretetét, hanem arra is, hogy tanulja meg gondolatait fegyelmezni, mondjon ellent a keserűség és reménytelenség kísértésének, szeretettel végezze munkáját.” 
Most elsősorban nem is a halálról szerettem volna írni. Hanem az életről. Mi is ez a hatodik érzék, és miért fontos az élet szempontjából? Tudtommal öt érzékszervünk van és ötféleképpen érzékelhetjük a környezetünket. A szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, az orrunkkal szagolunk, a nyelvünkkel érezzük az ízeket, és a bőrünkkel a hideg meleg váltakozását, a fájdalmat, a simogatásokat, és egész sok mindent még. A hatodik érzékünk a megérzés, vagy intuíció, amihez érzékszervként a szívünk tartozhat. Ha valamelyik érzékszervünk megsérül, akkor romlik a természetes érzékelésünk. Ha a szívünk sérül meg, most nem erre gondolok, hogy fizikailag, hanem a saját vagy mások bűne által, akkor nem biztos, hogy jók lesznek a megérzéseink. Így tehát a teljes élet szempontjából szintén fontos a bűnbánat, megbocsátás és a gyógyulás.
Van egy elv, ami még elősegíti az életet. A szeretet legyőzi a félelmet. Ennek félénk ember lévén látom is a lényegét, vagy a kontrasztot. Az eddigiek alapján nem igazán a bátorsággal, a határozottsággal meg végképp nem, hanem szeretettel tudtam felülemelkedni a félelmeimen, és elég sok imával. Két dolog, ami igazán fontos, az egyik ez, hogy nézzünk szembe a félelmeinkkel. A másik ez, hogy helyezzük előtérbe a kapcsolatainkat. Akikkel valamiért találkoztam eddig haldoklókkal, vagy akikről csak hallottam, sosem a kitüntetéseikért nyúltak, hanem egy segítő kézért.
Ez elég szomorúra meg letargikusra sikerült, így mindjárt be is fejezem. Ahhoz, hogy a hatodik érzékünket igazán be tudjuk kapcsolni arra van szükség, hogy a többi ötöt kikapcsoljuk. Erre most egy példát tudok mondani, hogyan nyílik ki a belső szem. A Galgás vak mise alapján is így, hogyha a külső szememet becsukom. A „belső” fülünk pedig a csendben tud hallani. A Bibliából is van erre példa a Máté 6, 6-ban, (6. érzék ugye értitek :) ) ha pedig imádkozol menj be a belső szobádba. Ezt úgy tudod megtenni, ha kikapcsolod a többi öt érzékszervedet ezáltal kizárod a külvilágot. Pár dolgot mondok ezekről a megfelelő tényezőkről. Menj olyan helyre, ahol nem zavarnak meg egy ideig, és ami a klasszikus értelemben vett szoba-hőmérsékletű nagyjából. Az is fontos hogy ne legyenek ott nagyon markáns szagok, vagy hogy ne egyél vagy igyál előtte semmi nagyon „erős” ízű dolgot. Ami a legesleglényegesebb, hogy legyen csend és csukd be szemed és várj. Ha ezt komolyan veszed elég jelentős találkozás lehet egyrészt Istennel, másrészt önmagaddal. Remélem a vége kicsit jobbra sikerült, mint amilyen az eleje volt.
