Ma megismerkedtem Sándorral a Keletinél, hazafelé. Szeretném bemutatni őt nektek. Eredetileg el akartam inalni, amikor meghallottam, hogy magában beszél. Amikor már egyértelműen engem szólított meg, már nem ellenkeztem. Ezzel kezdte, hogy két éve meghalt a felesége. A karjaiban. Úgy halt meg egyik pillanatról a másikra, hogy a nyakába borult. 42 évig voltak házasok. Mutatott egy rakás fényképet, amiket folyvást magánál hord. 24 éve lefényképezett az Alma együttessel. Gáz vezetéket épített. Megnyert egy sakk versenyt. Elmondta, hogyan ismerte meg a feleségét. Ugyan azt a rejtvényt fejtették és megkérdezte:kisasszony tudna nekem segíteni a rejtvényben. Egy filcből varrt szívet hord a nyakában, amit korábban a feleségétől kapott. Ezt mondta, hogy kívül dobog a szíve. Valamikor mostanában kirabolták, és most a Keletiben bolyong. Nem régiben kihúzták a vonatsínek közül, mert már nem akart volna élni. Már nem akar a mostani lakásában lakni, illetve úgy tűnik nem mer. Mondta, hogy majd a nyaralójukba utazik. Majdnem sírtam, miközben beszélt.

 Ezen gondolkoztam, hogy miért van ennyi fájdalom és szenvedés. Erre jutottam, hogy ahhoz, hogy a többi érzelmet át tudjuk élni a fájdalom átélésére is szükség van. Ahhoz, hogy tudjunk szerelmesek lenni, hogy ne legyen sivár az életünk, hogy minél gazdagabb személyiségünk legyen a végén, és hogy megtanuljunk szeretni, ehhez mind mind kell fájdalom is.

 Van legalább egy film, ami erről szól. Az emlékek őre. Ehhez fűznék még pár gondolatot miről szól. Van egy világ, valahol a jövőben. Ez a világ végtelenül szürke. Nincs az embereknek szabad akaratuk. Nincsenek se jó, se rossz érzelmeik. Vagy még ha vannak is azokat is el kell fojtaniuk. Olyanok, mint a zombik. Akkor kezdődnek a változások, amikor egy Jonas nevű fiút kineveznek az emlékek őrének.

Ezt az elmélkedést a Nagycsütörtök esti virrasztáshoz írtam, amit a kerepesi gitáros kórus tartott. A kórusról később írok még részletesebben is. Hiába nincs Nagyböjt, mégis nekem most elég aktuális ez. Meg egyébként is csütörtök van.
Jöjjön az elmélkedés.

Virrassz még

Nagycsütörtök este

Jézus tanítványait megkérte,
hogy maradjanak vele,
addig amíg imádkozik érte,
legyen elég ereje.

Jánoshoz, Jakabhoz és Péterhez
szólt: Virrasszatok velem,
mert nem bírom egyedül e terhet,
elgyengít a félelem.

Tanítványai elaludtak mind,
ezért egyedül maradt,
majd imádkozott e szavak szerint
Jézus ez idő alatt:

Ó, én Atyám a szenvedés kelyhe
múljon el, hogyha lehet,
ne úgy ahogy én, hanem ahogy te
akarod Istenem.

A homlokán megcsillant a vére,
és remegett a teste.
Mi virrasszunk ennek emlékére,
most, Nagycsütörtök este.


1. Mi az, amin szeretnénk változtatni?
Milyen a kapcsolatunk a környezetünkkel? Mennyire érezzük magunkat magányosnak?
Mi az, amit szeretnénk megtenni, de nem merjük?
Mi nyugtalanít minket? Hogyan békülhetnénk ki önmagunkkal?
Miért van lelkiismeret furdalásunk? Miért vagyunk dühösek vagy feszültek?

Ismételjük Jézussal ezeket a szavakat: Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár.
Jézus együtt szenved velünk. Mi is szenvedhetünk együtt Jézussal, ő velünk van. Kik azok még, akik mellettünk vannak? Kikre számíthatunk? Kik szeretnek minket?

Mi az, ami nem a mi akaratunk szerint történt?




2. Máté 26, 39: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.

Mitől szenvedünk most leginkább? Mik azok az élethelyzetek, amiktől szenvedünk? Kik azok az emberek, akiktől szenvedünk?

Hogyan fogadjuk a szenvedéseinket? Hogyan próbáljuk meg leplezni, elhárítani, vagy csillapítani a lelki fájdalmaikat?Mit szól mindehhez Isten?
Miért szeretnénk bocsánatot kérni embertársainktól vagy Istentől?

Mik azok a nehézségek az életünkben, amikért már szívből hálát tudunk adni?
Hogyan és miben szeretnénk változtatni a nehézségekhez való hozzáállásunkon?



3. Lukács 22,44-45: Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre.

Képzeljük el Jézust, amint vérrel verejtékezik. Mit érzünk iránta?

Jézus irtózott a bűneinktől. Mi hogyan állunk a bűneinkhez?
Jézus az Olajfák hegyén legfőképp nem testileg, hanem lelkileg szenvedett. Mitől szenvedhetett Jézus?

Szomorú volt az apostolok közömbössége miatt. Mi szeretjük őt, esetleg haragszunk rá, vagy közömbösek vagyunk?

 Legnagyobb elhagyatottságában az Atyára bízta magát. Mi mit teszünk, amikor elhagyatottak vagyunk?
Jézus hiába keresett az alvó apostoloknál vigaszt. Mi kinél keressek a vigasztalást? Illetve kinél találjuk meg a vigasztalást?

Jézus vért izzadva is igent mondott a keresztre. Melyik keresztünkre tudunk már igent mondani? Melyik keresztünkre mondunk következetesen nemet?

Mi az, amitől félünk ugyan, de szembenézünk vele? Mi elől menekülünk?

Úr Jézus, kérünk, hogy növeld bennünk az Atya iránti bizalmunkat. Hogy mi is ezt tudjuk mondani: Múljék el tőlem ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Ámen

Rebecca-A Manderley-ház asszonya

Had mutassak be nektek egy musicalt: Rebecca-A Manderley-ház asszonya. Ezen eléggé elcsodálkoztam: Vajon miért Rebecca a címe? Miközben ő az egyetlen, aki nem szerepel benne.Egy kicsit bővebben a tartalomról. Van egy híres és gazdag férfi Maxim de Winter, és van egy cseléd lány, akinek még csak a keresztneve sem derül ki. Ők épp hogy megismerkednek, már össze is házasodnak, és ez a cseléd lány lesz az új Mrs de Winter. Ennek a lánynak a nézőszögéből ismerjük meg egyre inkább Rebecca-t. Legalább két szereposztásban nézhetitek meg. Az egyik két felvonásos( ez az 1. felvonás, ez a 2. felvonás), Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter a főszereplői. A másik szereposztásban Szinetár Dóra, és Bereczki Zoltán a főszereplők.

Rebecca hatása 

Miről szólt ennél is bővebben illetve mélyebb értelmezésben. Arról, ki hogyan kezeli Rebecca halálát. Van, aki görcsösen emlékezni akar rá és el sem hiszi, hogy meghalt. Van, aki kétségbeesetten el akarja felejteni. Arról már nem is beszélve, hogy van, aki hasznot szeretne húzni a halálából, és van aki semmiképp sem. A múlt feldolgozásáról szól, az elfojtott és felszínre kerülő bűntudatról. Az még az érdekessége, hogy egy olyan embertől félnek, aki már nincs és nem is lehet ténylegesen jelen az életükben. Az emlékek és az érzelmi szálak által fogva tartja a Manderley- ház lakóit. Az újonnan érkező lány felkavarja az állóvizet, és mind ő, mind a többiek, mind mi egyre jobban megismerjük Rebeccát és azt hogyan és miért halt meg.

Neked ki a Rebbecád?

Ezt a tanulságot vontam le belőle, hogy minél inkább el akarunk valamit fojtani, annál inkább behálózza az életünket. Ezen gondolkodtam, hogy nekem ki a "Rebeccám" vagy mi. Kitől vagy mitől próbálok hiába elszakadni. Ugyan ez az, amit tőled kérdeznék. Persze inkább, ha szeretnél elsősorban magadnak volna érdemes válaszolnod rá. Ki az, aki látszólag nem szerepel az életedben, mégis szinte minden róla szól?

Ezt az elmélkedést a Galga menti Nagyboldogasszony Közösség egyik találkozójára írtuk Szabadkai Gergővel és Ács Dáviddal, a Szentségimádáshoz. Ez volt a téma: Az egyház katolikus. Illetve nem csak Galgás találkozó volt ez, hanem egyúttal Dél- Dunás is. Gödöllőn voltunk, hol máshol fért volna el ennyi ember. Jöjjön tehát az ima.

Hogyan tudunk a legkényelmesebb imádkozni: térdelve, állva, ülve, lehajtott fejjel? Helyezkedjünk ebbe a testhelyzetbe.

Ebben az imádságban a képzeletünket fogjuk használni.  Engedjünk teret Istennek.
Elképzelek egy szobát, ami a lelkemet jeleníti meg. Belépek és elidőzöm. Milyennek látom ezt a szobát: tágas, vagy szűk? Sötét vagy világos?  Milyen anyagokat látok a szobában, fa, fém, műanyag… ? Van e benne ablak, s ezen függöny? Hogyan van berendezve? Ágy, asztal, szék, tv, számítógép, magnó, ezek hol helyezkednek el? Vannak e festmények a falon vagy üres minden?  Rend van-e szobámban, vagy a káoszban érzem jól magam?
A szobám rejtekében találok egy ajtót. Ki merem-e nyitni ezt az ajtót? Mi van mögötte?
Kinyitom az ajtót és egy lépcsőházban találom magam, onnan egy csigalépcső vezet lefelé. Lemegyek rajta.
A lépcső aljánál találok egy kaput, hátralépek, s meglátom a saját templomomat.

1 perc csend

Katedrális, egy vidéki kápolna, vagy modern épület? Elcsodálkozom rajta. Belépek a kapuján. Térdek hajtok, s elkezdek a padok között sétálni. Milyen érzések töltenek el sétálás közben? Izgalom, üresség, fájdalom, szenvedély, vagy nyugalom… Megfordulok, s megnézem a karzatot, meglátom az orgonát, s mellette más hangszereket. Nézem a freskókat. Keresem az oltárt. Hol van? S meglátom a Jézust a szentélyben.

1 perc csend

Odalépjek hozzá? Meg merem-e szólítani? Milyen ez a találkozás? Fel merem-e őt hívni a szobámba, ahol a mindennapjaimat élem?  Elindulunk együtt, ki a templomból, fel a lépcsőn, be a szobámba…
Megérkeztünk. 

 Vajon miért pont így neveztem el ezt a blogot: "Úgy fent, mint lent" ? Ezen gondolkoztam még: Versek, Elmélkedések, vagy Gondolatok legyen a címe. Csakhogy egyik sem tükrözné, vagy egyik sem foglalná össze azt, amiért blogot szeretnék írni.
  Az Úgy fent, mint lent című filmről kapta a nevét. Csak akkor nézd meg magát a filmet, ( http://filmvilag.org/go/film/141867 ) ha van hozzá elég erős idegrendszered, mert nagyon horrorisztikus. A mondani valója jó. Dióhéjban erről szól: Van egy katakomba Párizs alatt, ahova lemegy egy csapat vállalkozó kedvű fiatal, akik ezekben az alagutakban a legnagyobb félelmeikkel találkoznak.
  Elkezdtem gondolkodni, milyen tanulságai vannak ennek a filmnek. Elsősorban ez, hogy tele van a lelkünk félelemmel és bűntudattal. A belső világunk is ugyanolyan gazdag, avagy ugyanolyan szegény, mint a külső világ. A hiedelmeink határozzák meg, hogyan értékeljük önmagunkat, másokat, és az egész környezetünket. Ha ki akarunk jutni a belső zűrzavarból, akkor el kell, hogy induljunk a félelmeink felé. Érdemes belső kérdéseket feltenni, és választ találni rá. Szükségünk van valamiféle viszonyítási pontra, és értékekre, amihez tudunk igazodni. Érdemes rátalálnunk az életünk térképére.

Had kérdezzem meg, vagy ha szeretnéd kérdezd meg magadtól: Hogy kihez viszonyítod magad? Önmagadhoz, hogy milyen voltál, vagy milyen szeretnél lenni? Vagy másokhoz, hogy mik az elvárások? Ki most, vagy ki lehetne, aki térképet tudna mutatni az életed útvesztőjéhez? Milyen értékek szerint élsz vagy szeretnél élni?

Valami ilyesmire számíthatsz tőlem a továbbiakban is.