Most a Váló Hálót szeretném végre bemutatni Neked. Már így is régóta halogatom. De ne szaladjunk ennyire előre. Hogyan is alakult ez, hogy érintetté váltam, szó szerint, a Váló Hálóban? 

2014. augusztus 30-án házasságot kötöttünk Takács Petivel. Mostanában lettünk volna tehát két éve (2016.szeptember elsején írtam az eredeti bejegyzést, csak most 2025.02.23-án frissítem, mert nincs már tudtommal budapesti Váló Háló) házasok vele, ha együtt maradunk. Máshogy alakult azonban az életünk, ahogy szerettük volna eredetileg. 2015 januárjára már elviselhetetlenné lett a közös életünk, így februárban valamivel Valentin nap előtt elköltöztem Petitől Mátyásföldről. Egy végtelenül fájdalmas szakasza következett az életemnek. Néztem akkoriban egy filmet, ami segített, ha mást nem is megnevezni a fennálló helyzetet. Ez a film címe: Az a bizonyos első év. Mondanom sem kell, hamar ismertem magamra, és dacára, hogy vígjáték végigsírtam. Volt pár ének is, amiket akkoriban sokat hallgattam, szintén emiatt, mert segített belehelyezkedni a helyzetembe, majd segített valamelyest kikecmeregni belőle. Ezek azok az énekek: Legyen úgy, Eskünk, Nem voltál jó, Menetjegy, A Hold, Say something..., Unbreak my heart.

Most azokról a csoportokról és személyekről mesélnék, akik segítettek. A teljesség igénye nélkül. Nagyon fontos szerepet játszott az életemben Ágota, a pszichológusom. Jézust juttatta eszembe, aki minden bukásom ellenére visszavár. Ő javasolta a Váló Hálót is. Nagyon türelmesen és következetesen átsegített egy képpel élve: fájdalmaim tengerének túlsó partjára. Mutatott egy tanulmányt a poszttraumás növekedésről, ami szerencsére kezd beigazolódni az életemben. Akik még sokat segítettek, mint mindig most is Szabina, és Lilla. Ők javasolták a Cursillot, ahol enyhült a mérhetetlen bűntudat é szégyen, amit éreztem. És ami segített, hogy ne forduljak el teljesen az Egyháztól. Mert amúgy szégyelltem templomba menni. Mindig leges leghátul álltam meg a misén, és még vége sem lett, viharzottam is ki, mint akit kergetnek.

A táncterápia is nagyon fontos csoport volt az életemben. Eszter és Orsi nagyon jó és felelősségteljes csoportvezetőknek bizonyultak. A csoport tagjai pedig nagyon elfogadóak, szeretetteljesek és barátságosak voltak. Illetve töretlenül ilyenek. Akikről szintén nem felejtkezhetek meg soha a Dorex játékgyár felnőtt és diák dolgozói. Sokat segítettek a vidámságukkal, segítettek elbagateillizálni a helyzetet. Ami létfontosságúnak bizonyult.

Végül pedig és nyilván nem utolsó sorban a Váló Hálósok segítettek. A vezetők: Sanyi, és Mariann, és ugye a tagok. Ami nagyon fontos volt még, hogy végig velünk volt Isten alkalomról alkalomra, sőt két találkozás között is. 2015 nyarán kezdtem el járni oda, a Szilágyi Dezső tér 3-ba. Itt nagyon elfogadottnak és szeretettnek éreztem magam. Ezzel az egésszel az az üzenetem, hogy van remény. Én ugye a budapesti Váló Hálón voltam, ami sajnos úgy tudom megszűnt, ahogy láttam Debrecenben még van.