Kórusok Éjszakája
Tegnap voltam a Kórusok Éjszakáján. Nagyon jó volt. Most is az éneklő utcával kezdődött. Ott eléggé rá tudtam hangolódni. Először a Csíkhétfő előadását hallgattam meg, a Nemzeti Múzeumban. Mária történetéből válogattak össze dalokat. Nagyon dinamikus volt. Maradtam ezen a helyszínen még két koncert erejéig. Az egyik a HKC Singers volt, ők gregorián hangzású dalokat énekeltek, legalábbis szerintem, nem annyira értek ehhez még. A másik a Golgota Gospel volt. Hiba volt ülve hallgatni, legszívesebben táncoltam volna, csak egyelőre visszafogottabb vagyok ennél. Most már értem, miért kérdezték a gyárban, hogy a kerepesi kórusban vannak e négerek. Olyan érzésem volt, mintha egy igazi néger gospelt hallgatnék. Azután az Építész Udvarba mentem meghallgatni a Csíkkamarát. Ekkor találtam ki, hogy erről valamit muszáj verselnem. Nehéz volt valamiért odafigyelni, hogy még ne keressek szavakat, hanem éljem át a zenét. Következőre a The Lalala Choir előadására mentem, nagyon jó fej volt a vezetőjük, ők egy angol vagy ír kórus, ha jól emlékszem. Vicces volt, amikor a somlói galuskáról énekeltek valamit. Összességében nagyon vidámak voltak. Utána a 4 Akkord Show Kórust hallgattam. Nagyon jó dalokat válogattak össze, meg ügyesen énekelték el, a legjobb az Oroszlán királyból az In the Jungle volt. A Csíkszerdát hallgattam meg utánuk. Pont jó volt, hogy az estéről énekeltek, és pont akkor sötétedett be, gyönyörű hangzásúak voltak az énekek. Ami zavart, hogy túl bonyolultak voltak ezek a dalok nekem. Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak összezavarodtam. Már pont hiányoltam magamban, hogy valami népdalt hallgassak, ezért a Magamnál jobban koncertre mentem. Hihetetlen,hogy milyen kreatívak. Amikor meghallottam, hogy a Himnusz dallamára énekelnek valamit, eléggé csodálkoztam, hogy mi lehet ez, míg nem felismertem, hogy ez is a Himnuszból van, csak nem az elejéről, hanem a végéről egy versszak. (" Bújt az üldözött s felé kard nyúlt barlangjába.."). Ez a Kossuth Lajos azt üzente ... tetszett még leginkább. Ezen gondolkoztam, hogy hazafelé kirobbantanék egy forradalmat legszívesebben. Végül, de nem utolsó sorban az Amadeus kórust hallgattam meg. A szerelemről énekeltek. Nem is emlékszem, hogy a szerelemről hallgattam- e a Für Elise-n kívül klasszikus zenét. (Sajnálom, Laci bácsi, hogy nem olyan sok mindent jegyeztem meg az ének órákon). Képek jelentek meg előttem az énekek közben. Hihetetlen. A záró dalon még egy darabig ott maradtam, míg nem ránéztem az órára, és rájöttem, hogy sietnem kéne a metróhoz, ha el akarom érni az utolsó hévet. Az egész nagyon jó volt. Azzal együtt, hogy nagyon sok érzelem jött belőlem elő a kórusok hallgatása közben, kiegyensúlyozott lettem a végre. Úgyhogy nagyon hálás vagyok minden szervezőnek. Réka, rólad pedig már a SZEGY ifiben is ezt gondoltam, hogy jó szervező vagy, most pedig végképp megbizonyosodtam róla. Erről az élményről írtam egy verset.
A zene...
A zene belém hatol
és lelkem mélyéig ér,
majd a magasba repít,
és megváltást ígér.
Boldogságot és örömöt
csen a szívembe,
ugyanakkor rengeteg
fájdalom van benne.
Néha tőle a lelkem
boldogan táncol,
néha ledermeszt
és magához láncol.
Néha szabad leszek
tőle akár egy madár,
tőle akár egy madár,
néha rabul ejt,
aztán börtönbe zár.
Visszavisz a múltba,
és segít jelen lenni,
elrepít a jövőbe
valahová messzi.
Van, hogy hirtelen tőle
szerelmet élek át,
majd előhozza a mélyből
a harag démonát.
Van, hogy magába rejt
és eltemetkezem belé,
van, hogy tovább küld
a többiek felé.
Van, amikor szűzies,
és van, amikor zsivány,
van, amikor teljesség,
és van amikor hiány.
A szívem elnyeli
a hangját és a csendjét,
az élet kuszaságát,
és az élet rendjét.
Olyan, mint a folyó,
és olyan, mint a part,
magával sodor,
mégis mederben tart.
Olyan, mint a menny
és olyan, mint a pokol,
és olyan, mint a pokol,
van, hogy életet ad,
és van, hogy haldokol.
Íme, ez az, amit
rejt a szívem mélye,
a zene szeretete,
a szeretet zenéje.
Szólj hozzá!
