Sziasztok!

Elkészült a bagi találkozó plakátja. Petróczki Andrissal készítettük. Remélem örültök, hogy ez lesz és nem a többi ötlet közül valamelyik. Lehet ez is csalásnak számít, hogy a munkahelyről írok. Jó érzéssel tölt el mindenesetre, hogy egy projekt végére értem. A találkozón még a regisztráció alatti játék vezetésében, és a Szentségimádásban leszek benne. A veresegyházi előadással még úgymond tartozom, hogy leírjam. Nem egy az egyben, ahogy ott elhangzott, mert egy körülbelüli vázlat szerint mondtuk el Dáviddal, hanem arról, amire emlékszem belőle. Ez lesz a következő bejegyzések egyike.

Tehát szeretnélek erre biztatni titeket, hogy gyertek Bagra, a Közösségi házhoz(Szent András utca 123-124.) február 4-én, 9:00 órára. 

De rég írtam már. Remélem tetszeni fog ez a visszatérés. A közelgő Galgás találkozóhoz elvállaltam, hogy készítek plakátot. A végleges plakátot, hamarosan meglátjátok. Csak hát az az igazság, hogy az elvetett ötleteket sem szeretném, hogy kárba vesszenek.

Íme az első:

Hazudni bűn:

De miért?!

Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát:

Amennyiben kíváncsi vagy a válaszra és/ vagy szívesen találkoznál velünk, Galgásokkal. Gyere el a következő találkozónkra. Ami Bagon lesz, a közösségi házban  (Szent András utca 123-124), február 4-én, 9.00 órától. Remélem legkésőbb február 4-én találkozunk.

Én még sohasem voltam ilyen jó Galgás találkozón! Ha ezt az állítást mondanám biztos nem kapnék pontot Ágitól. Tehát tegnap a találkozón volt egy ilyen játék, ahol olyan állítást kellett mondani, ami ránk nem igaz, viszont a többiekre igen, legalább egy valakire. Ekkor kaphattunk pontot. Erre még majd később visszatérek. Miért gondolom ezt, hogy ez egy különleges találkozó volt?

Veresegyházán voltunk. Reggel kilenckor kezdődött a regisztráció. Pont addigra értünk oda Bendzsivel, ő a Kerepesi Gitáros Kórus vezetője, és két péceli fiúval. Volt most is köszöntés, ahol felsorolták a településeket, hogy ki honnan érkezett. Sajnos most is egyedül voltam Kistarcsáról, remélem ez azért változni fog. Utána volt a Szentségimádás. Ami alatt megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, az utána következő előadáshoz.

Ketten tartottuk az előadást, Ács Dáviddal. Ő az egyik főnök a Galgában. Az irgalom volt a téma. Vajon miért érdemes irgalmasnak lenni? Vagy mit jelent egyáltalán az irgalom? A legfontosabb, amit jó ha tudsz erről: lentről felfelé tekintsünk a másikra. Zakeus történetét olvastam fel az elején. Aminek az egyik lényege ez, hogy Jézus felnézett a fügefára, úgy látta meg. Nem pedig lenézte őt, mint a többiek. A másik fontos dolog pedig, hogy mindnyájunkban ott él Jézus. Ami azt jelenti, ha valakit szenvedni látjuk, akkor egyúttal Jézust látjuk szenvedni. Ha esetleg neki szívesen segítenénk, akkor segítsünk másoknak is. Ehhez, hogy meglássuk mire lehet szüksége másoknak szükség van egyfajta belső látásra. Elmesélem erre hogyan jöttem rá. Az egyik nyáron egy hetet voltam anyukámmal a volt munkahelyén Isaszegen. Ez egy olyan napközi volt, ahol mozgássérült és értelmi fogyatékos gyerekekre vigyáztak. Voltak különböző foglalkozások, és az egyiken elénekeltük Halász Judit Kis Herceg című énekét. Aminek ez a refrénje: „Jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az igazságot átérzi a lelkünk, de te is tudod, hogy kimondhatatlan.” Ekkor megéreztem ezt, hogy igazuk van, nagyon megható volt, hogy olyan gyerekek, akik beszélni alig tudtak ezt énekelték. A maguk módján, nagyon együttműködőek és kedvesek voltak. Mi segíthet ebben, hogy mi magunk is jól lássunk a szívünkkel, és irgalmasak tudjunk lenni? Meg kell tapasztaljuk Isten irgalmát. Nekem volt szerencsém átélni írtam is róla egy verset.

Hidd el, nagyon szeretlek

A bűneid falat
állítottak kettőnk közé,
add át nekem magad,
had legyek veled örökké.
Ha minden vétkedet
megbánva bocsánatot kérsz,
megbocsátok neked,
mert sokat érsz.

Had, érintselek meg,
had, öleljelek át legbelül,
meggyógyul a lelked,
csupán egy szavamba kerül.
Vak lelki szemedet,
kérlek engedd, hogy felnyissam,
s lelked a szeretet
elárasztja.

Nagyon szeretlek,
mint egy testvér, egy apa,
mint gyermekét az anya.
Nagyon szeretlek,
mint egy barát, egy jegyes,
feláldoztam magam érted,
hidd el, nagyon szeretlek.

Imádkozz, bízz bennem,
és beszélgess velem sokat.
Engedd feltárnom a csendben
minden legbensőbb titkomat.
Fogadj be szívedbe
engedj engem növekedni,
s téged nem választhat úgy el
tőlem semmi.

Nagyon szeretlek,
mint egy testvér, egy apa,
mint gyermekét az anya.
Nagyon szeretlek,
mint egy barát, egy jegyes,
feláldoztam magam érted,
hidd el, nagyon szeretlek.

Mi akadályozhat benne, ebben a megtapasztalásban? Ha hamis Istenképünk van. Ha félünk Istentől. Ha közömbösnek tartjuk őt. Vagy ha nem hiszünk benne, hogy értünk halt meg Jézus, és nem csak úgy meghalt és ehhez nekünk nincs semmi közünk, és különben is miért kéne figyelembe vennünk. Két tulajdonságot hasonlítottunk össze. A mennyei Atya vajon irgalmas vagy igazságos. És mind kettő igaz rá. Ehhez két idézetet írnék. Az egyik a János 3, 16: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Vagy hogy jobban értsd. Isten úgy szeretett Téged, hogy egyszülött Fiát adta érted, hogy ha hiszel benne, akkor nehogy elvessz, hanem örök életed legyen. A másik pedig: „ Az igazság Ura féltékenyen őrzi legszebb címét: Ő az irgalom Atyja. Igazságának leghatalmasabb kifejeződése az, hogy megbocsát azoknak is, akiknek senki nem bocsátana meg.” Thomas Merton.

Az előadás után ebéd következett. Ami virsli és kenyér volt. Lehetett közben beszélgetni és utána is. Volt egy úgy nevezett fél órázás, ahol olyan személyt nyílt lehetőségünk megismerni, akit még korábban nem sikerült. Akivel voltam, ő egy veresegyházi fiatalember, és Andrisnak hívják. Vele az újságírásról beszélgettünk. Remélem meg fogjátok tapasztalni a hatását, eme beszélgetésnek. :)

A félórázás után workshopok következtek. Vagy magyarul műhelyek. Hármat lehetett választani. Nem emlékszem mennyi volt. Mindenesetre az első amin voltam az egy kézműves, újrahasznosítós foglalkozás volt. Két vagyis három dolog közül lehetett dönteni, hogy melyik legyen. Az egyik az volt, hogy lehetett PET palackból cserepet készíteni. A másiknál rostos üdítős dobozból lehetett pénztárcát hajtogatni és vagdalni, a harmadik egy teafilteres jegyzetfüzet volt. Az utóbbi kettőt választottam. Úgyhogy van egy Pickwick narancs teás jegyzetfüzetem, és egy rostos vilmoskörtés pénztárcám. A következő műhely ahol voltam ott arról beszélgettünk, ha esetleg szeretnénk önkénteskedni, milyen lehetőségeink vannak rá. Volt szó a 72 óra kompromisszumok nélkül kezdeményezésről, a Vöröskeresztről és véradásról, az iskolai közösségi szolgálatról és még sok egyébről. Tudtad azt, hogy a Galgás közösséghez is jöhetsz iskolai közösségi szolgálatra? Ezt javasolni tudnám neked, ha középiskolás vagy és nincs még meg az ötven óra. Érdemes gondolkodnod rajta. A harmadik, ahová mentem ott a börtönpasztorációról volt szó. Vitai Gyula, volt börtönőr mesélt róla, hogyan élte meg a váci börtöni pályafutását, és hogy találta meg a későbbi szolgálatát. Ezzel a kérdéssel kezdte, amit Isten tett fel Kainnak: „Őrzője vagyok én a testvéremnek?” Ezt tudnám javasolni neked, inkább te vigyázz a testvérdere, mint később Gyula és a kollégái, azzal együtt, hogy ő egy kedves és szeretetteljes embernek tűnt aszerint ahogy beszélt. Azért remélem érted, hogy miért mondom ezt.

A vége felé volt két közös játék. Az egyikben mondtak két egymással ellentétes állítást, és aszerint hogy melyiket választottuk a terem egyik vagy másik felébe kellett menni. Amikor sikerült olyan kérdést feltenni, amivel el tudták felezni a társaságot. Két csoportra különültünk. Egyrészt folytattuk ezt a játékot, így már nem a terem egyik felébe, mentünk hanem a terem negyedébe. A következő játék volt ez az „Én még sohasem...” Itt kellet olyan dolgot mondani, ami ránk nem igaz, de másra igen. Nekem az egyik mondatom ez volt: Még sohasem voltam 27 éves. És így kiderült, hogy van aki már elmúlt annyi, ezt üzenték vele számomra, hogy nem lehet csak úgy kinőni ebből a Galgás közösségből. Ez után volt a záró mise. Ami után szerettünk volna hazamenni Bendzsivel, de nem bírtunk, mert sajnos rosszul tájékozódtunk róla mikor megy a busz. Végül is nem 18:10-kor jött, hanem 19:10-kor. Addig is visszamentünk a teaházba. Ami a záró eseménye volt a találkozónak. Ez történt tehát Veresen. Ha esetleg nem voltál itt, akkor remélem legközelebb eljössz , amikor lesz találkozó.

Az egyik kórusról szeretnék írni a kettő közül, ahova járok. A Csíkcsütörtökről. Ez a Csíkszerda kórus része. Innen kapta a nevét, hogy csütörtökön van, és majd csíkos cuccban fogunk fellépni. A koncertig én is keresek valami olyan pulcsit, ami tetszik is és csíkos és van a méretemben. A múlthéten nem voltam próbán, mert előadást írtunk Ács Dáviddal, ami remélem minél színvonalasabb lesz ezek után. Ami érdekes, hogy most elkezdtem magamban összefoglalni, miért hiányzott ez az egész.

Szerdánként is, sőt egész héten, izgatottan várom mindig a csütörtököt. Amiatt, hogy nagyon jófejek akik ott vannak, szép énekek vannak és nagyon sokat tanulok. Énektechnikailag is sokat tanulok, mert nőtt a hangsávom, vagy hangtartományom. A magas hangokat magamtól nem jutott volna eszembe kiénekelni. Csak emiatt a megfelelési igényem miatt, és amiatt énekeltem ki, hogy elkapott a hév. Nem az a hév szerencsére, amire lehet, hogy gondolsz :) Az meg nagyon tetszik, hogy vannak mély énekek. Az alt szólamban vagyok és így nem csak magasodott, hanem mélyült is a hangom. Illetve nem biztos, hogy mélyült, csak eddig nem tudtam meddig tudok lemenni. Legszívesebben átmennék a tenoritákhoz, csak problémám van a nőiességemmel, a lány mivoltom utolsó morzsáit megőrizvén maradok az altban.

Az énekléssel kapcsolatban rájöttem egy tök fontos dologra, vagy visszaemlékeztem rá. Hogy az agynak a jobb féltekéje felelős azért, hogy dallamokat tudjunk tanulni, és a bal félteke azért hogy szöveget. Ezt próbálgattam, hogyan lehet a gondolkodásomat összehangolni. Először vagy magamban vagy ha lehet hangosan elkezdem dúdolni az éneket. Ha otthon vagyok akkor ezt a lalát, vagy bármilyen egy szótagú szót behelyettesítek a szöveg helyére. És csak ezek után éneklek normálisan. Kezdek rájönni a beéneklés fonotsságára. Nemcsak a szöveg szempontjából, hanem hangmagasságéból is. Voltam egy lelkigyakorlaton, ahol ideiglenes kórust alakítottunk. A próbákon még a saját hangszínemben énekeltem. De a misén már én is ezt a legjobb esetben mezzo, de inkább szoprán szólamot toltam. Megfelelő beéneklés nélkül. Ahhoz képest, hogy ez 23-án volt még be vagyok rekedve. Ez olyan értelemben jó, hogy aránylag szépen énekeltem, ez sikerélmény volt.

Az a jó a próbákban még, hogy mindig bölcs dolgokat tudok meg. A szobrászatról amit mondott Árpi, hogy nem összerakják a szobrokat, hanem kifaragják. Ezt, hogy az éneklés nem egy kirakózás azt , a lány , aki tartotta az előző próbát, és sajnos nem emlékszem a nevére ő is megerősítette. Az egyes énekek folyamatok, és nem ilyen kis micsodákból állnak össze. Még régebben írtam egy verset a zenéről. Kezdem ezt egyre inkább igaznak érezni.

A zene...

A zene belém hatol

és lelkem mélyéig ér,

majd a magasba repít,

és megváltást ígér.

Boldogságot és örömöt

csen a szívembe,

ugyanakkor rengeteg

fájdalom van benne.

Néha tőle a lelkem

boldogan táncol,

néha ledermeszt

és magához láncol.

Néha szabad leszek

tőle akár egy madár,

néha rabul ejt,

aztán börtönbe zár.

Visszavisz a múltba,

és segít jelen lenni,

elrepít a jövőbe

valahová messzi.

Van, hogy hirtelen tőle

szerelmet élek át,

majd előhozza a mélyből

a harag démonát.

Van, hogy magába rejt

és eltemetkezem belé,

van, hogy tovább küld

a többiek felé.

Van, amikor szűzies,

és van, amikor zsivány,

van, amikor teljesség,

és van amikor hiány.

A szívem elnyeli

a hangját és a csendjét,

az élet kuszaságát,

és az élet rendjét.

Olyan, mint a folyó,

és olyan, mint a part,

magával sodor,

mégis mederben tart.

Olyan, mint a menny

és olyan, mint a pokol,

van, hogy életet ad,

és van, hogy haldokol.

Íme, ez az, amit

rejt a szívem mélye,

a zene szeretete,

a szeretet zenéje.

Most szeretnék nektek bemutatni egy számomra nagyon meghatározó közösséget. Másfél-két hónap távlatából így emlékszem vissza a Dorexre:

2014 végén kezdtem ott, novemberben. Előtte egy sajtgyárban dolgoztam, és megkérdezte a Fürge Diákos munkaközvetítők közül Marosy Zsuzsi:mennék e egy játékgyárba? Mondtam, hogy igen, és valamiért nem tudtam bemenni aláírni ezt az eseti szerződést. Ráadásul az volt még, hogy elküldte Zsuzsi az emailt, hova kell menni, csak valamiért nem kaptam meg a citromailben. Úgyhogy végül is megnéztem az interneten, hol van Soroksáron játékgyár. Ezt a Fürge diákosok nagyon jó néven vették. Az első nap az volt a szerencse, hogy más is ment arra, nem egyedül tévedtem tehát el. Elmentünk a dohányboltig ott megkérdeztük hol van ez a hely. Mondták, hogy próbáljuk meg inkább azt, hogy átmegyünk az út másik oldalára, és ha látunk egy zöld épületet, akkor menjünk át síneken meg mindenen keresztül.

Szintén még az első nap mondta István, a műhelyfőnök: Ne legyek ilyen félénk, mert itt perverz állatok vannak, akikkel szemben nem is emlékszem milyennek kellett volna legyek. Most már mindegy is, mert ettől csak ugye jobban bepánikoltam. Amiatt, hogy akkor még házas voltam, aránytalanul sok néven futottam. Voltam nyilván Takácsné; ezenkívül Tóthné, Törökné, Bakácsné is talán, ezekre emlékszem. Az jó volt mindenképpen ott, hogy egyrészt tetszett ez a játék összeszerelés, és a végére már nagyon belejöttem. Az az érdekes, hogy a legjobb és a legrosszabb dolog volt egyben ott a viccelődés. Volt amikor elég jóra sikeredett egy- egy poén, voltak nagyon nagy kiborulások is. Írnék ide elég sok beszólást de nem hiszem, hogy illene, Attila, vagy István után szabadon idéznem.

Amikor februárban már nagyon elfajult a kapcsolatunk Takács Petivel, akkor főleg Anna segített sokat. Sőt a maga módján mindenki próbált megvigasztalni. Ezért nagyon hálás vagyok, azért is, hogy menedékek nyújtottak az akkor még otthoni viszályok elől. Akiket még nagyon szerettem a diákok voltak. Igyekeztem minél barátságosabb lenni mindenkivel. Ami azért is jó volt, hogy egyszer nem figyeltem eléggé, és simán elindultam volna úgy hogy mindkét irányból jött a HÉV, és Kata visszahúzott. Hát nem azt mondom, hogyha rosszba lettünk volna akkor ki is lök a sínek közé, csak mindenképp kevesebb figyelmet kapok. Nagyjából erről a történetről ennyi elég is. Sőt lehet, hogy írhatnék még sok mindent a Dorexről, most egyelőre ennek a visszaemlékezésnek is a végére értem.

Idén szeptember elejéig dolgoztam itt, és mindent köszönök. Nyilván pár dolgot sajnálok is, ha ártottam valakinek. Akkoriban amikor eljöttem ez a szám elég nagy sláger volt. Ezzel nagyjából ki is tudnám fejezni a búcsúmat. Jöjjön tehát a Sajnálom című dal.

Találtam egy régi Szentségimádás szöveget. Szerintem ez volt az első amit írtam. Pécelen volt valamikor 2011-' 12 körül egy találkozó. Ott volt szó az internetről. Hogy jó e vagy rossz?

Mondjuk ez most nagyon szól nekem ez az ima. Abban reménykedek, hogy neked is elgondolkoztató lehet majd. Tehát:

Figyeljünk most Jézusra. Teljes csendben és teljes figyelemmel. Senki másra ne figyeljünk, csak őrá. Szólni akar hozzánk. Azt szeretné, ha megkeresnénk őt egy másik emberben. Most szeretne ránk bízni Jézus egy másik embert, akinek rá van szüksége. Kérdezzük meg tőle ki ez az ember. 

(Csend)

Jézus vágyik a szívünkre. Szeretné, ha ő lenne az első helyen, senki és semmi más. Se internet, se tévé, és semmi ne előzze meg Jézust az értékrendünkben. Kérdezzük meg tőle: Ki vagy mi miatt érzi fenyegetve a helyét? Kit vagy mit szeretnénk elé helyezni az életünkben?

(Csend)

Érdemes azon gondolkodnunk, hogy mit jelent Jézust követni és Istent szolgálni? Semmiképpen nem gondolkodás nélküli engedelmességet. Hanem sokkal inkább szabadságot, segíthet megszabadulni függőségeinktől. két dolog közül mindenképp választani fogunk. Vagy a hírességeket fogjuk követni vagy Jézust. Ehhez kérjük a Szentlelket segítsen megmutatni: melyik irányba megyünk most és hogyan tovább?

(Csend)

Amit mindnyájunknak parancsol Isten. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj! Igazság szerint a bálványok helyett kellene Istent imádnunk. Erre érdemes gondolnunk, hogy van e esetleg ilyen dolog, ami bálványt jelent az életünkben? Klosszei levél 2,8;17 "Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik... Ezek csak árnyékai a jövendő dolgoknak, a valóság azonban Krisztusé."

Ámen.

Ugye Te is várod, hogy újra Galgás találkozó legyen?! Ha esetleg kérnél hozzá egy kis ösztönzést vagy nem tudod, mi ez az egész, akkor erre kérlek minél figyelmesebben olvasd el, az alábbiakat. Arra gondolni sem merek, hogy nem érdekel miről lesz szó, de legalább akkor tudod, már az első mondatokból és a címből is, mire ne fordítsd a következő öt percet.

A találkozón az irgalomról lesz szó. Nem is akár hogy. A többiek nevében is garantálni tudom, hogy jó lesz a nap. A saját nevemben meg végképp. Mert Ács Dáviddal leszünk ketten, akik tartjuk az előadást. És ha őt ismered, vagy engem ismersz, akkor sejtheted, főleg az irgalom témában, hogy emlékezetes lesz, amit alkotunk, és az egész nap is. Látom is a lelki szemeim előtt, hogy amikor nyugdíjasan majd összejöttök kanasztázni a többi idős emberekkel, amellett, hogy megbeszélitek kinek mi van az unokájával, még akkor is erről fogtok beszélni. :)

Ha valamiért nem ismered a Galgát, akkor tudsz róla tájékozódni a facebookról, és a blogból is természetesen. Ha pedig ismered és voltál táborban, akkor emlékeztetnélek rá, hogy az is jó volt. A közös imádkozások, a sportok, a beszélgetések, a nevetések, és a színes est végképp. Az előző találkozó is jóra sikeredett, Turán. Ahol az egyház apostoliságáról volt szó. Illetve erről, hogyan válhatunk mi is apostollá. Ha ez segítene visszaemlékezni, vagy elképzelni, hogy mi volt itt, kérlek nézd meg a képeket.

Azért mondanék pár technikai információt, ha szeretnél jönni. Veresegyházán lesz a templomban, november 5-én. 9- és 18 óra között. Gödöllőről és Pestről is indul Volánbusz. Pestről, a Stadionoktól megy reggel 7-kor. Vagy 9- kor, de az már kicsit késői. Gödöllőről pedig a busz pályaudvarról megy 8:25-kor, én valószínűleg ezzel megyek. Úgyhogy remélem találkozunk november 5-én.

Utólag még hozzá fűznék valamit ehhez a bejegyzéshez.

 Ma is egy nehéz témáról szeretnék írni Neked. Ezen is sokat gondolkodtam, hogy beleírjam e a blogba. Nos. Van ez a film, az Imák Bobbyért. Amikor legelőször láttam, azt hittem, hogy minimum kómában levő fiúról fog szólni a cím alapján. Hát nem biztos, hogy illik rá a címe, mert egyrészt nem mondanám igazi imának, amit ők tett(ett)ek. Másrészt pedig nem Bobbyért volt ez az egész, sőt kifejezetten ellene. Így kezdődik a film, hogy egy idős néninek szülinapja van. Őt ünneplik. Az elején ki is derül, hogy miről fog szólni ez az egész. Van egy sokgyerekes család, Bobby az egyik gyerek. Van egy bátyja és két húga. Valamiért a nagymamájuknak a legnagyobb fiú viszi oda a táskát, aki elkezdi kelletni magát. Erre mondja az idős néni, hogy az összes meleget fejbe kéne lőni. A homoszexualitásról lesz szó a továbbiakban. Ekkor kezd el feszült lenni Bobby. Már az elején be akarja magát gyógyszerezni, de nem meri és a testvérének mondja el, hogy a fiúkhoz vonzódik. Megígérteti vele, hogy titokban tartja. Ami nem sikerül neki, mert az első adandó alkalommal elmondja az anyjuknak. Erről Bobby naplót vezet, hogy mit érez, mert egyrészt nem nagyon hagyják, másrészt nem is akar megnyílni.

Ez történik, hogy az anyja a Leviták könyvéből idéz neki: Leviták 20, 13: "Ha valaki férfival hál asszonnyal való hálás módjára: förtelmességet követett el, halállal lakoljanak , vérük legyen rajtuk. " Egyrészt az ószövetség alapján én is már nagyon halott lennék pedig... nos... nemrég kaptam erkölcsi bizonyítványt. Másrészt pedig minél több Szentségimádáshoz írok szöveget, annál jobban látom, hogy a Biblia szövege nagyon rétegelt és nagyon bölcsnek kell lenni az értelmezéséhez. Ha a Máté 5, 29-et olvasod. "Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged vájd ki azt, és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék." Ez semmiképp sem jelenti azt, hogy akár a prédikáció során akár egyéb helyen bármiképpen is megcsonkítsd magad. Hanem hogy azokat az élethelyzeteket kerüld el, ahol akár a jobb, akár a bal szemed kísértésbe vihet. Ugyanezt jelentheti szerintem, legalábbis, az a rész, hogy ne hálózz be azonos neműeket, kifinomultan fogalmazva, mert Isten elég rossz néven veszi.

Visszatérve a történetszálhoz. Az aggódó, nagyon vallásos anyuka teleaggatja a lakást igés cetlivel. Légy tiszta szívű, meg Imádkozz Istenhez idézetekkel. A korábban szentnek tartott fiú most egyszerre szégyenfolttá és fekete báránnyá válik. Később elküldik pszichiáterhez, hátha  "meggyógyul" tőle. Ez a próbálkozásuk is kudarccal végződik. És az is, hogy elküldik a bátyjával és az apjával kirándulni, hátha attól férfiasabb lesz. Sőt meghívnak egy lányt a vasárnapi iskolából, hogy menjen el vele egy bálba. Ezek után nyilván sejtheted, nem hogy nem megy lányokkal bálba, hanem fiúkkal megy bárba.

Ekkor történik egy fordulat a filmbe, hogy eljön a Portlandi unokatestvér, aki megfogalmazza a film üzenetét: " A fiukat kell szeretniük mindegy mi a bűne." Magával hívja Bobbyt, hogy nyaraljon náluk. Ott Portlnand-ben megismerkedik egy fiúval, David-del. David pedig bemutatja a családjának. Itt kezdődik a filmben egy elég fontos csavar. Érdemes megnézd, még akkor is ha nem érdekel a téma, sőt főleg akkor.

Van erről egy szám is, illetve ennek a feldolgozását mutatom meg, hogy mi alapján ítélnek valakit melegnek. Lakatos Márk feldolgozása. Nekem egyébként nagyon tetszik az ő munkássága azzal együtt, hogy elég visszafogott vagyok. Nagyon megható, hogy meglátja és megmutatja az embereknek a bennük levő szépséget. Milyen kérdések merülhetnek benned fel? Mi a véleménye Istennek a homoszexualitásról? Jó e vagy rossz e a meleg házasság? Miért vonzódik valaki a saját neméhez, mi válthatja ezt vajon ki? Vajon gyógyítható? Ugyanolyan értékes emberek-e ők is? Erről nem fogsz most tőlem választ kapni. Végül. Miért írok erről mégis, ha személyesen nem vagyok benne érintett, a fiús külsőm ellenére? Az egyik barátnőm pszichológusa, Birtalan Balázs meghalt. Mikor az ő temetésére ment, utána találkoztunk vele. Közvetlenül a temetés után találkoztunk. És érintőlegesen is alig beszéltünk a gyászáról, éreztem viszont, hogy egy nagyon értékes személy elvesztéséről van szó. Megnéztem azt az interjút, ami Balázzsal és az élettársával Tomival készült, és Életvégi beszélgetés a címe.Nagyon együtt éreztem velük. Legalább a nemi identitása miatt ne kelljen senkinek szenvednie. Ami azon múlik, hogy akár egyen egyenként, akár társadalmi szinten elfogadjuk másokban a másságát. 

 Most is egy elég mély tartalmú, rétegelt filmről szeretnék írni. A Hatodik érzékről. Annak ellenére, hogy én mostanában láttam először, úgy hiszem alap műveltségnek számít. A történet azzal kezdődik, hogy Malcolm, a gyerekpszichológus kap egy díjat, és ezt szeretnék megünnepelni a feleségével. Illetve így is lehet mondani… Csakhogy a férfi egyik korábbi betege, Vincent, akin nem tudott segíteni, betör a lakásukba és hasba lövi Malcolmot, majd végez önmagával. A következő jelenetnél a pszichológus egy fiúval, Cole-lal találkozik a templomban. Akiben régi páciensét látja meg. Cole teljesen hétköznapi kisgyerek, azt leszámítva, hogy szellemeket lát.

Erről, hogy léteznek e kísértetek Dr. Kenneth Mc All- A családfa gyógyítása című könyve győzött meg. Éppen ezért most rózsafüzérrel a kezemben írom ezt a bejegyzést. Egyébként nem vagyok babonás, vagy ha mégis elég kezdetleges szinten állok. Van egy másik könyv is, amiből az interneten olvastam: Magyar László András- Bevezetés a kísértettanba. Erre voltam kíváncsi, milyen egy kísértet, mert én nem láttam sőt még csak nem is érzékeltem egyet sem, tudtommal. Erről olvastam, hogy miért lesz valakiből szellem. Hiába jelzi a szerző a bevezetőben, hogy ne vegyük készpénznek amit mond, reálisnak tűnik. Az egyik, hogy valaki ezt a földi életében elkövetett büntetésként kapja. Vagy ha valaki erőszakos halált hal. Esetleg, akit nem temetnek el, vagy nem tartanak érte gyászszertartást. Vagy, ez lesz az utolsó eset, egy halott segítő szándékkal tér vissza. Ebbe a dologba nem javaslom, hogy ennél jobban beleássátok magatokat.

A kísértetséget metaforaként fogom használni. Az az állapot, amikor nagyon el vagyunk veszve, és csak bolyongunk az élet sűrű erdejében. Amikor halottnak érezzük magunkat pedig nyilván élünk. Nekem sokszor volt ilyen. Ebben az életérzés hiányában valamiféle nagyon mély szomorúság vagy bűntudat tarthat. Katona István- Gyógyító lelkigyakorlat című könyvéből írok rá idézeteket, mi a helyes bűntudat és mi nem. „ A helyes bűntudat megtisztuláshoz vezet, ahogy ezt a tékozló fiú történetében (Lukács 15,11-32) olvashatjuk. A bűnbánat és a bűn megvallása (szentgyónás) megtisztítja a szívet. …. a teológusok szerint a tisztítótűzben való szenvedést az önvád és a bűntudat okozza. Ott látjuk meg teljes egészében összes bűnünk igazi nagyságát és azok minden következményét, ott ismerjük meg Isten szeretetének végtelen gazdagságát. Ez a kettő, hogy mit tettünk és ki ellen, mérhetetlen fájdalmat fog jelenteni számunkra. Hacsak nem szentelődünk meg még itt a földi életben. …. Amiből gyógyulni kell az az a seb, amelyet létrehozott a hosszan tartó bűntudat és önvád, amit akkor is érez valaki, ha bűnét megbánta.” Felmerülhet a kérdés, hogy lehet ebből gyógyulni? Egyrészt nehezen, elég összetett folyamat ez, ha visszanézed mikről írtam eddig a blogban láthatsz rá példát. Másrészt… „ A gyógyulásért való ima nemcsak arra irányul, hogy a beteg fogadja el Isten bocsánatát és szeretetét, hanem arra is, hogy tanulja meg gondolatait fegyelmezni, mondjon ellent a keserűség és reménytelenség kísértésének, szeretettel végezze munkáját.”

Most elsősorban nem is a halálról szerettem volna írni. Hanem az életről. Mi is ez a hatodik érzék, és miért fontos az élet szempontjából? Tudtommal öt érzékszervünk van és ötféleképpen érzékelhetjük a környezetünket. A szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, az orrunkkal szagolunk, a nyelvünkkel érezzük az ízeket, és a bőrünkkel a hideg meleg váltakozását, a fájdalmat, a simogatásokat, és egész sok mindent még. A hatodik érzékünk a megérzés, vagy intuíció, amihez érzékszervként a szívünk tartozhat. Ha valamelyik érzékszervünk megsérül, akkor romlik a természetes érzékelésünk. Ha a szívünk sérül meg, most nem erre gondolok, hogy fizikailag, hanem a saját vagy mások bűne által, akkor nem biztos, hogy jók lesznek a megérzéseink. Így tehát a teljes élet szempontjából szintén fontos a bűnbánat, megbocsátás és a gyógyulás.

Van egy elv, ami még elősegíti az életet. A szeretet legyőzi a félelmet. Ennek félénk ember lévén látom is a lényegét, vagy a kontrasztot. Az eddigiek alapján nem igazán a bátorsággal, a határozottsággal meg végképp nem, hanem szeretettel tudtam felülemelkedni a félelmeimen, és elég sok imával. Két dolog, ami igazán fontos, az egyik ez, hogy nézzünk szembe a félelmeinkkel. A másik ez, hogy helyezzük előtérbe a kapcsolatainkat. Akikkel valamiért találkoztam eddig haldoklókkal, vagy akikről csak hallottam, sosem a kitüntetéseikért nyúltak, hanem egy segítő kézért.

Ez elég szomorúra meg letargikusra sikerült, így mindjárt be is fejezem. Ahhoz, hogy a hatodik érzékünket igazán be tudjuk kapcsolni arra van szükség, hogy a többi ötöt kikapcsoljuk. Erre most egy példát tudok mondani, hogyan nyílik ki a belső szem. A Galgás vak mise alapján is így, hogyha a külső szememet becsukom. A „belső” fülünk pedig a csendben tud hallani. A Bibliából is van erre példa a Máté 6, 6-ban, (6. érzék ugye értitek :) ) ha pedig imádkozol menj be a belső szobádba. Ezt úgy tudod megtenni, ha kikapcsolod a többi öt érzékszervedet ezáltal kizárod a külvilágot. Pár dolgot mondok ezekről a megfelelő tényezőkről. Menj olyan helyre, ahol nem zavarnak meg egy ideig, és ami a klasszikus értelemben vett szoba-hőmérsékletű nagyjából. Az is fontos hogy ne legyenek ott nagyon markáns szagok, vagy hogy ne egyél vagy igyál előtte semmi nagyon „erős” ízű dolgot. Ami a legesleglényegesebb, hogy legyen csend és csukd be szemed és várj. Ha ezt komolyan veszed elég jelentős találkozás lehet egyrészt Istennel, másrészt önmagaddal. Remélem a vége kicsit jobbra sikerült, mint amilyen az eleje volt.