Szenvedés

Mindenem tőled van
szerényen beismerem,
és nem lennék senki
nélküled Istenem.

Mindig velem voltál,
mikor fájt a térdem,
és visszavártál engem,
ha rossz útra tértem.

Megszerettem magam,
mert megmutattad nekem,
hogy azért mert a tied
drága az életem.

Meg akarok tanulni
beszélni minél jobban,
hogy amit nekem üzensz
másoknak is elmondjam.

Tisztább lett a lelkem
a szenvedés alatt,
és remélem, hogy most már
tiszta is marad.

Olyan vagyok, mint egy
bokor, amit metszel,
azért, hogy tökéletes
művé váljak egyszer.


Ezt a verset 2010 decemberében írtam, örülök, hogy rátaláltam most. Erről írtam: Egyik részről milyen rossz, hogy sánta voltam akkoriban, vagy még mindig az vagyok. Másik részről pedig milyen jó, hogy nem tudtam rohanni a szó átvitt és szó szerinti jelentésében, és így volt időm felülvizsgálni az életem. Elég kiszolgáltatott voltam amiatt, hogy még ennyire sem hajlott a térdem, mint most. Sokkal korlátozottabbá vált a mozgásom, mint előtte volt, és így hamar jutottam el a határaimig. Ezt büntetésnek hittem, és addig gondolkodtam ezen, hogy miért akarna megbüntetni Isten, amíg erre jöttem rá, hogy ez szimpla következménye annak, hogy szétfutottam a térdem a betonon, meg annak, hogy genetikailag rossz a porcom. Ami ennél is fontosabb felismerés volt, hogy már akkor is séta galopp címet kellett neki adnom. Mert hogy örüljek, hogy fizikai fájdalmaim vannak és nem lelki. Azért rosszabb a lelki fájdalom a fizikainál, mert ott sokkal nehezebb megtalálni eleve az okot, kezelni, vagy akár csak csillapítani is.

A mintatanár főleg a tanárság árnyoldaláról szól. Vagy legalábbis nekem így tűnik. Van egy helyettesítő tanár, Henry Barthes, aki új iskolába kerül. Az életének egy szeletét láthatjuk. Hogyan üresedik ki és hogyan ég ki. Ez a kiüresedés és kiégés mindnyájunkat valamilyen szinten veszélyeztet. Láthatjuk hogyan igyekszik emberséges és következetes lenni a gyerekekkel.

Ami elég fontos, mert szerintem ezzel a legtöbb diák így van, hogy amit a tanár tanít azt öt perc múlva el is felejtik sokszor, ahogy viselkedik velük és amilyen ember, az megmarad bennük örökre. Azt hiszem ez nem lehet valamiféle szerepszemélyiség. Vagy legalábbis, aki emberekkel, pláne gyerekekkel szeretne foglalkozni, neki fel kell készülnie a folyamatos visszajelzésre, arra, hogy mindig valamiféle próbának lesz kitéve a személyisége.

Fontos hozzá az önismeret, hogy újra és újra fel tudja tenni a kérdést: " Ki vagyok én? " Vagy pedig ezt: " Kivagyok? Ha igen, mitől vagy kitől?" Úgyhogy minden tiszteletem a volt tanáraimé, vagy egyáltalán a tanároké. Hálás vagyok a biztatásukért, meg azért hogy nem feltétlenül csak ezt látták meg, milyen vagyok, vagyis voltam akkor, hanem hogy milyen lehetek később.

A történet egy zongorista, Wladyslaw Szpilman üldöztetéséről szól. Két részletben (CD1, CD2) érdemes megnézd, mert elég hosszú. Nem érdekel annyira a politika, ezért csak ilyen szempontból vizsgálom, hogyan bánt egyik "ember" a másikkal. Az üldözöttségről szól, hogyan kell menekülniük az otthonukból a családoknak. Először "csak" kirekesztik őket a különböző helyekről. Ez is elég érdekes kérdés, miért kiáltanak ki valakit furcsának? Miért van ez a sok beskatulyázás, és kiközösítés?

Ahogy haladunk előre a filmben fokról fokra egyre kegyetlenebb bánásmódban részesülnek. Valamiféle stigmát viselnek magukon, egy jelet, vagy hogy azt ne mondjam billogot.

Érdemes megtalálni magunkban is, és rajtunk kívül is azt a helyet, ahova néha elmenekülhetünk a világ kegyetlensége elől, ugyanakkor nem okoz káros függőséget. Kell egy biztos pont...

Most is egy olyan filmről írok, amit korábban láttam: Hallgass a szívedre. Írtam róla egy verset,ami azóta már eléggé a részemmé vált.

Hallgass a szívedre!

Próbáld elfogadni,
a boldogság drága,
nem az élet célja,
hanem a virága.

Fizetni kell érte
utólag, vagy előre
ne hidd azt, hogy ingyen
kaphatnál belőle.

Hallgass a szívedre,
mert az sose téved,
a lehető legjobb
irányba visz téged.

Legyél minél bátrabb,
azért, mert ahhoz nagy
bátorság szükséges,
hogy az légy, aki vagy.

Attól, hogy nehéz egy 
dolog még kezdj bele,
főleg, ha úgy érzed,
sokat nyerhetsz vele.

Ahogy csak szeretnéd
úgy éld az életed
mert ki tudja, azt hogy
még meddig élheted.

Hogyha úgy érzed,
hogy bonyolult az élet,
vizsgáld meg, hogy biztos,
jó az ahogy éled.

ha egyszerűen élsz,
és minél több dolgot,
szeretetből teszel,
akkor leszel boldog.

Korábban ezen gondolkodtam, hogy ha lehet szívből szeretni, vajon miért ne lehetne szívből imádni? Képzeljétek ma Dolhai Attila és családja mellett álltam a misén, nagyon kis cuki lánya van. Amiatt is eszembe jutott, mert ő is énekelte a Rómeó és Júliából ezt, hogy Szívből szeretni.

Szívből imádni Istent…


Szívből imádni Istent
csak érte tenni mindent
a teljes önátadást jelenti
szolgának lenni.

Szívből imádni hála,
elcsendesülni Nála,
Isten jelenlétében élni
s benne remélni.

Szívből imádni kérés,
az Úr útjára térés,
minden bajunkat hozzá vinni,
gondjára bízni.

Szívből imádni híven
nincs szebb mondat a szíven,
ami a mi Atyánkhoz szólna,
bármily szép volna.

Szívből imádni áldás,
őszinte megbocsátás,
a testvérekkel békében lenni,
nagyon szeretni.

Szívből imádni élet,
mert megmentett a véred
Jézus a biztos kárhozattól
megóvtál attól.

Szívből imádni annyi
az Úrban megmaradni
az úton végig Krisztussal járni
angyallá válni.

Ámen

 Tágabb értelemben a szoba jelentheti a komfort zónánkat is. Amit úgy hiszem mindnyájan igyekszünk minél tovább sértetlenül hagyni. Mi van, ha történik egy változás? Legalább kétféleképpen tudunk válaszolni rá. Javítson ki, aki ért a pszichológiához. Van az asszimiláció, amikor az új ismereteket megpróbáljuk beleilleszteni, vagy bele szuszakolni a világnézetünkbe. Van az akkomodáció, amikor az új helyzethez igazítjuk a világnézetünket. Mi történik, akkor ha valamilyen esemény, vagy ember kihúz, vagy kitaszít a komfort zónánkból? Úgy fogod érezni, hogy kiég a retinád. Amikor délutánonként kijövök a gyárból, ahol dolgozom, mindig nehezen alkalmazkodik a szemem a fényhez. Ha már a fizikai szemünknek is ilyen nehéz alkalmazkodni a hirtelen fényhez, vajon mennyire nehéz lehet a lelki szemünknek...

Ma megismerkedtem Sándorral a Keletinél, hazafelé. Szeretném bemutatni őt nektek. Eredetileg el akartam inalni, amikor meghallottam, hogy magában beszél. Amikor már egyértelműen engem szólított meg, már nem ellenkeztem. Ezzel kezdte, hogy két éve meghalt a felesége. A karjaiban. Úgy halt meg egyik pillanatról a másikra, hogy a nyakába borult. 42 évig voltak házasok. Mutatott egy rakás fényképet, amiket folyvást magánál hord. 24 éve lefényképezett az Alma együttessel. Gáz vezetéket épített. Megnyert egy sakk versenyt. Elmondta, hogyan ismerte meg a feleségét. Ugyan azt a rejtvényt fejtették és megkérdezte:kisasszony tudna nekem segíteni a rejtvényben. Egy filcből varrt szívet hord a nyakában, amit korábban a feleségétől kapott. Ezt mondta, hogy kívül dobog a szíve. Valamikor mostanában kirabolták, és most a Keletiben bolyong. Nem régiben kihúzták a vonatsínek közül, mert már nem akart volna élni. Már nem akar a mostani lakásában lakni, illetve úgy tűnik nem mer. Mondta, hogy majd a nyaralójukba utazik. Majdnem sírtam, miközben beszélt.

 Ezen gondolkoztam, hogy miért van ennyi fájdalom és szenvedés. Erre jutottam, hogy ahhoz, hogy a többi érzelmet át tudjuk élni a fájdalom átélésére is szükség van. Ahhoz, hogy tudjunk szerelmesek lenni, hogy ne legyen sivár az életünk, hogy minél gazdagabb személyiségünk legyen a végén, és hogy megtanuljunk szeretni, ehhez mind mind kell fájdalom is.

 Van legalább egy film, ami erről szól. Az emlékek őre. Ehhez fűznék még pár gondolatot miről szól. Van egy világ, valahol a jövőben. Ez a világ végtelenül szürke. Nincs az embereknek szabad akaratuk. Nincsenek se jó, se rossz érzelmeik. Vagy még ha vannak is azokat is el kell fojtaniuk. Olyanok, mint a zombik. Akkor kezdődnek a változások, amikor egy Jonas nevű fiút kineveznek az emlékek őrének.

Ezt az elmélkedést a Nagycsütörtök esti virrasztáshoz írtam, amit a kerepesi gitáros kórus tartott. A kórusról később írok még részletesebben is. Hiába nincs Nagyböjt, mégis nekem most elég aktuális ez. Meg egyébként is csütörtök van.
Jöjjön az elmélkedés.

Virrassz még

Nagycsütörtök este

Jézus tanítványait megkérte,
hogy maradjanak vele,
addig amíg imádkozik érte,
legyen elég ereje.

Jánoshoz, Jakabhoz és Péterhez
szólt: Virrasszatok velem,
mert nem bírom egyedül e terhet,
elgyengít a félelem.

Tanítványai elaludtak mind,
ezért egyedül maradt,
majd imádkozott e szavak szerint
Jézus ez idő alatt:

Ó, én Atyám a szenvedés kelyhe
múljon el, hogyha lehet,
ne úgy ahogy én, hanem ahogy te
akarod Istenem.

A homlokán megcsillant a vére,
és remegett a teste.
Mi virrasszunk ennek emlékére,
most, Nagycsütörtök este.


1. Mi az, amin szeretnénk változtatni?
Milyen a kapcsolatunk a környezetünkkel? Mennyire érezzük magunkat magányosnak?
Mi az, amit szeretnénk megtenni, de nem merjük?
Mi nyugtalanít minket? Hogyan békülhetnénk ki önmagunkkal?
Miért van lelkiismeret furdalásunk? Miért vagyunk dühösek vagy feszültek?

Ismételjük Jézussal ezeket a szavakat: Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár.
Jézus együtt szenved velünk. Mi is szenvedhetünk együtt Jézussal, ő velünk van. Kik azok még, akik mellettünk vannak? Kikre számíthatunk? Kik szeretnek minket?

Mi az, ami nem a mi akaratunk szerint történt?




2. Máté 26, 39: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.

Mitől szenvedünk most leginkább? Mik azok az élethelyzetek, amiktől szenvedünk? Kik azok az emberek, akiktől szenvedünk?

Hogyan fogadjuk a szenvedéseinket? Hogyan próbáljuk meg leplezni, elhárítani, vagy csillapítani a lelki fájdalmaikat?Mit szól mindehhez Isten?
Miért szeretnénk bocsánatot kérni embertársainktól vagy Istentől?

Mik azok a nehézségek az életünkben, amikért már szívből hálát tudunk adni?
Hogyan és miben szeretnénk változtatni a nehézségekhez való hozzáállásunkon?



3. Lukács 22,44-45: Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre.

Képzeljük el Jézust, amint vérrel verejtékezik. Mit érzünk iránta?

Jézus irtózott a bűneinktől. Mi hogyan állunk a bűneinkhez?
Jézus az Olajfák hegyén legfőképp nem testileg, hanem lelkileg szenvedett. Mitől szenvedhetett Jézus?

Szomorú volt az apostolok közömbössége miatt. Mi szeretjük őt, esetleg haragszunk rá, vagy közömbösek vagyunk?

 Legnagyobb elhagyatottságában az Atyára bízta magát. Mi mit teszünk, amikor elhagyatottak vagyunk?
Jézus hiába keresett az alvó apostoloknál vigaszt. Mi kinél keressek a vigasztalást? Illetve kinél találjuk meg a vigasztalást?

Jézus vért izzadva is igent mondott a keresztre. Melyik keresztünkre tudunk már igent mondani? Melyik keresztünkre mondunk következetesen nemet?

Mi az, amitől félünk ugyan, de szembenézünk vele? Mi elől menekülünk?

Úr Jézus, kérünk, hogy növeld bennünk az Atya iránti bizalmunkat. Hogy mi is ezt tudjuk mondani: Múljék el tőlem ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Ámen

Rebecca-A Manderley-ház asszonya

Had mutassak be nektek egy musicalt: Rebecca-A Manderley-ház asszonya. Ezen eléggé elcsodálkoztam: Vajon miért Rebecca a címe? Miközben ő az egyetlen, aki nem szerepel benne.Egy kicsit bővebben a tartalomról. Van egy híres és gazdag férfi Maxim de Winter, és van egy cseléd lány, akinek még csak a keresztneve sem derül ki. Ők épp hogy megismerkednek, már össze is házasodnak, és ez a cseléd lány lesz az új Mrs de Winter. Ennek a lánynak a nézőszögéből ismerjük meg egyre inkább Rebecca-t. Legalább két szereposztásban nézhetitek meg. Az egyik két felvonásos( ez az 1. felvonás, ez a 2. felvonás), Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter a főszereplői. A másik szereposztásban Szinetár Dóra, és Bereczki Zoltán a főszereplők.

Rebecca hatása 

Miről szólt ennél is bővebben illetve mélyebb értelmezésben. Arról, ki hogyan kezeli Rebecca halálát. Van, aki görcsösen emlékezni akar rá és el sem hiszi, hogy meghalt. Van, aki kétségbeesetten el akarja felejteni. Arról már nem is beszélve, hogy van, aki hasznot szeretne húzni a halálából, és van aki semmiképp sem. A múlt feldolgozásáról szól, az elfojtott és felszínre kerülő bűntudatról. Az még az érdekessége, hogy egy olyan embertől félnek, aki már nincs és nem is lehet ténylegesen jelen az életükben. Az emlékek és az érzelmi szálak által fogva tartja a Manderley- ház lakóit. Az újonnan érkező lány felkavarja az állóvizet, és mind ő, mind a többiek, mind mi egyre jobban megismerjük Rebeccát és azt hogyan és miért halt meg.

Neked ki a Rebbecád?

Ezt a tanulságot vontam le belőle, hogy minél inkább el akarunk valamit fojtani, annál inkább behálózza az életünket. Ezen gondolkodtam, hogy nekem ki a "Rebeccám" vagy mi. Kitől vagy mitől próbálok hiába elszakadni. Ugyan ez az, amit tőled kérdeznék. Persze inkább, ha szeretnél elsősorban magadnak volna érdemes válaszolnod rá. Ki az, aki látszólag nem szerepel az életedben, mégis szinte minden róla szól?