Már elég rég írtam ide utoljára. Most az orosz- ukrán háború kapcsán írtam egy verses imát. Amit érdemes lenne minél többünknek elimádkozni. Nagyon félek milyen hatással lesz ez a háború Magyarországra, különös tekintettel a családunkra.

Ima a világbékéért

Sok katonát
küldenek most a harcba
maguk után árvákat
és özvegyeket hagyva.

Atyám bocsáss meg nekik
és adj nekik bölcsességet,
a vezetőknek, hogy tiszta szívvel
kövessenek téged.

Kérlek add, hogy ne legyen
világháború újra,
hogy felismerjék mi lenne
a megbocsátás útja.

Add, hogy az emberek hidakat
építsenek és ne árkokat,
irgalmazz nekünk,
mert volt elég áldozat.

Mostanában olyan sok ellentmondásos érzés kavarog bennem. Boldog is vagyok, fáradt is, tettrekész is. Mindez egyszerre. Vagy legalábbis elég gyors váltakozásban. Képzeljétek nemrég volt a 3. házassági évfordulónk Gáborral. Legalábbis a polgári esküvőnknek. Egyházilag másfél éve vagyunk házasok. Elkezdtem gondolkodni ezen mi ennek a 3 évnek a tanulsága. Sőt ugye nem is csak 3, mert 4 és fél éve vagyunk együtt. Elég fontos felismerésekre jutottam, ilyen értelemben miért működik szerintem jól a kapcsolatunk. Ezt szedtem össze 10 pontba, hogy miért klasszisokkal jobb a házasságom Gáborral, mint amilyen Petivel volt.

1. Leválás: Petivel a 2014-es házasság kötésünk után költöztünk össze. Pontosabban az volt a baj, hogy nem összeköltöztünk, hanem odamentem hozzájuk harmadiknak. Sok esetben volt ez a benyomásom, hogy nem Peti felesége vagyok, hanem Judit nénié. Nagyon groteszk volt ilyen szerelmi vagy nem is tudom milyen háromszögben benne lenni. Nem pontosan tudom idézni, de van egy ilyen igerész a Bibliában, hogy a férfi elhagyja apját és anyját és lesznek ketten egy testté. Tehát egy házasság 2 felnőtt szövetsége és nem 3 gyerek játsz(máz)ó tere. Úgyhogy ilyen értelemben váltam felnőtté, hogy a válás által lettem felnőtt. Amikor újra kezdtem ismerkedni, akkor úgy voltam vele, hogy aki a szüleivel lakik vele jobb, ha békén hagyjuk egymást. Tudjátok milyen boldog voltam, mikor elkezdtünk emailezni Gáborral, és írta, hogy ő Budaörsön lakik, a szülei pedig Sárbogárdon. Az is életem egyik legjobb döntése, hogy Szigetszentmiklóson vettünk házat. Ha nekünk életvitel szerűen Kistarcsán vagy Sárbogárdon kellene laknunk valószínűleg Gáborral sem lennénk együtt túl sokáig. Sárbogárdon két maximum három napig ott vagyunk utána én napokig örjöngök miatta. Valószínűleg Gábor szülei is még ahhoz képest is, mint egyébként szoktak. Csak többnyire nem közvetlenül velem beszélik meg (szerencsére) a sárbogárdozásaink utóéletét. Ha Kistarcsán laknánk akkor meg hosszú távon az lenne, hogy viszonylag ritkán találkoznánk Gáborral, mert ő állandóan apukámmal kapálna valamelyik idős néninél, és elhidegülnénk egymástól.

2. Önismeret, önértékelés:
Amikor hozzámentem Petihez, akkor még nagyon minimális szinten volt bennem bármi ami ön-nel kezdődik. Önismeret, önbecsülés, önértékelés sőt a jó értelemben vett önzés is. Ahogy egyre régebb óta voltam vele egyre többet adtam fel önmagamból. A végén már nem volt mit feladnom. Válás után pedig több gyógyító kapcsolatban és közösségben is benne voltam. Jártam Ágotához, VálóHálóra, Táncterápiára, a Csíkcsütörtökbe, és a Kerepesi Gitáros Kórusba. Nekik és annak, hogy hajlandó voltam szembenézni a félelmeimmel és fájdalmaimmal köszönhetem, hogy Gáborral most ilyen jó a kapcsolatunk. Sőt vele eleve így ismerkedtünk meg, hogy mindekettőnket érdekelt Pál Feri atya munkássága. 

3. Mentális egészség:

Peti amennyire tudom skizofrén. Igazából mindegy hogy nevezzük azt az elborult elme állapotot, amiben sok esetben volt. Volt legalább kettő egymástól nagyon elkülönülő énje. Volt, amikor meghatóan kedves volt, és volt, hogy végtelenül bunkó volt. Bizonyos mértékig egészséges, hogy mindnyájan tudunk szeretet teljesek és kegyetlenek is lenni, csak az nem mindegy, hogy úgymond milyen amplitúdóval váltakozik a két viselkedési formánk. Az meg végképp nem mindegy milyen gyorsan. Az biztos, hogy nekem is voltak és vannak hibáim, csak kevésbé balesetveszélyesek, mint neki. Gábor pedig elég kiegyensúlyozott, nyugodt személyiség. Igaz most miután hazajött a kovid osztályról(2 hétig kórházban volt) voltak problémáink ezzel, hogy úgy tűnik megsérült az idegrendszere. Napokig sőt hetekig volt nyughatatlan, de az általa dilibogyónak nevezett gyógyszerekkel egész jól kordában sikerül tartani ezt az idegi problémáját. 

4. Hasonló spiritualitás és értékrend: 

Peti sokszor hangoztatta, hogy ő milyen nagy zsidó. Hát,ha ő tényleg hithű zsidó lett volna, akkor sokkal kevesebb problémánk lett volna. Volt egy zsidó munkatársam, és bárcsak mindenki olyan lenne, mint ő. Nekem pedig akkor is az volt, és most is fontos a kereszténység. Egyre inkább azt látom, hogy nem az a valódi keresztény, aki tökéletes, hanem aki beismeri, hogy nem az. Azt hittem, hogy Petit tényleg érdekli a kereszténység és nem csak megfelelési kényszerből tartott velem ezeken a lelki gyakorlatokon, amiken voltunk. Aztán kiderült, hogy nem hogy ő nem akar megtérni, még nekem is meg akarta volna tiltani, hogy higgyek Istenben. Gáborral pedig úgy voltunk Pál Feris misén az első randinkon, hogy az ő ötlete volt. Sőt eleve úgy ismerkedtünk meg, hogy Mártival az egyik barátnőmmel elmondtunk egy kilencedet azért, hogy legyen hozzánk rendelt férjünk és boldog családunk. Miután befejeztük az imát másnap írt Gábor a love.hu-n, hogy szeretne velem megismerkedni. Gábor egy ilyen ember, aki nem csak formálisan keresztény, hanem a legbelsőbb lényéig. Például ez is tűnhet ellentmondásnak, hogy egy katolikus fiú, egy elvált asszonyt vesz feleségül pedig egyáltalán nem az. Attól, hogy valaki katolikus még lehet emberséges.  Vagy ti mit gondoltok erről? 

5. Rugalmasan változó szerepek, egymás támogatása: 

Petiéknél fogalmam sem volt, hogy mikor mit kellett volna csinálnom. Folyton ilyen íratlan szabályokra hivatkoztak, hogy ezt illik tudni, mit kell tenni, ha mi költözünk oda valakihez. Arra, ha megkérdeztem valamit az volt a választ, hogy tudnom kellene már 24 évesen, ha nem kérdeztem meg és máshogy csináltam, mint elvárták, akkor meg miért nem kérdezek. Náluk ez volt a szokás, hogy elvárták, a másik találja ki a gondolataikat. Egyébként szpoilerezek nem találták ki ők sem, hogy mit vár tőlük a másik, pedig picivel régebb óta ismerték egymást, mint én őket.Gábornál pedig ketten alakítottuk ki az életünket. Legalábbis eleinte, mert most már így, hogy Robi baba is megszületett öten vagyunk. Utólag foglalták nekem össze, hogy mi elég jól alkalmazkodunk a különböző válság helyzetekhez. Voltunk Gáborral online párterápián. Az volt az egyik fő ok, amiért felkerestem a terapeutákat, hogy Gábornak van egy 14 éve tartó reménytelen szerelme. Most, hogy áprilisban kórházban volt a kovid miatt újra fellángolt benne ez a szerelem, mert Húsvétkor a lánynak is elküldte a locsoló versét, és elkezdtek csetelni. Aztán mikor hazajött a kórházból elmondta nekem. Én meg jól féltékeny lettem. Mondtuk ezt is a terapeutáknak. Ugyanakkor beszéltünk az eddigi kapcsolatunkról is. Úgy volt, amikor Gabival és Árpival terhes voltam, akkor augusztusban 2 hetet voltam kórházban, és közvetlenül a születésük környékén pedig október végétől Karácsonyig voltam bent. Gábor majdnem minden nap bejött meglátogatni. Én pedig mikor hazajött a kovid osztályról eleinte rendszeresen néztem, hogy szedi- e a gyógyszereit. Ezt mondták a pszichológusok, hogy ez egy nagyon fontos érték a kapcsolatunkban, hogy tudjuk egymást támogatni. 

6. Felelősen kötött házasság:

Egyre kevésbé tudom, hogy Peti mit akart tőlem valójában. Én családot szerettem volna vele alapítani. Egyrészt amiatt, mert azért elég sok szerethető dolog volt benne, másrészt úgy voltam vele, hogy nem érdemlek nála jobbat. Vele szerettem volna folytatni az életem. Ő pedig pár nappal azelőtt, hogy eljöttem volna tőle, azt mondta, azért vett feleségül, mert különben nem költözök hozzá, hogy ne kelljen elmennie hazulról, ha találkozni akar velem. Gáborral pedig az volt, hogy ugyan amiatt házasodtunk. Azért, hogy örökre együtt legyünk, és hogy legyenek gyerekeink. Másfél év különbség volt a polgári és a templomi esküvőnk között. 2018.május 12-én volt a polgári és 2019. november 23-án volt a templomi. Azért nem egyszerre volt, mert várni kellett egyrészt az előző egyházi esküvőm érvénytelenné nyilvánítására is, másrészt arra is, hogy feloldják a házasodási tilalmat. Mostanában néztem egy Hollywood Hírügynökséges videót a házasságról. Főleg az a része gondolkodtatott el, hogy a házasság egy szimbolika. Szerintem fontosak a szimbolikus események. Mert segítenek valamellyest a változások feldolgozásában. Most épp azért utazok haza Kistarcsára, hogy holnap(június 6-án) el tudjak menni a volt osztályfőnököm, Szilárd bácsi temetésére. Például ez is egy fontos szimbolikus esemény lesz. Arról nem is beszélve, hogy most a házassági évfordulónk miatt jutott eszembe ez a sok minden. Ezen kívül korábban olvastam a Házasság misztériumában, hogy nem mi tartjuk meg az esküt, hanem az eskü tart meg minket. Most ez beigazolódott nálam, amikor kórházban volt Gábor az egy nehéz időszak volt. Érzelmileg, és fizikailag is nehéz volt egyedül lenni betegen 3 gyerekkel. Ez, hogy van egy olyan társam, akivel ott folytatjuk a kapcsolatunkat, ahol a kórházba kerülése előtt abbahagytuk, az elég sok erőt adott. Sőt ezt azzal egészíteném ki, hogy csak olyan értelemben szakadt meg a kapcsolatunk, hogy 2 hétig nem találkoztunk személyesen. Ezenkívül pedig amikor hazajött Gábor egy sokkal mélyebb szintre került a kapcsolatunk. Azt hiszem rohamos léptekkel közeledünk a kapcsolatunk 3. és 4. szakasza felé. 

7. Nyitottság a gyerekekre: 

Arra jöttem rá utólag, hogy Petivel szerintem azért nem lett gyerekünk, mert nem voltam olyan pszichés állapotban, hogy megfoganjon a babánk. Valószínűleg a TSH szintem sem volt jó, de a kettő szorosan összefügg. Gáborral 3 gyerekünk van, visszagondolva mindhárman olyankor fogantak, amikor nagyon közel voltunk egymáshoz érzelmileg Gáborral. Amikor biztonságban éreztem magam mellette a külvilág bizonytalanságával szemben. Gabi és Árpi a 28. szülinapomon fogantak egy hónappal az esküvőnk előtt. Robi pedig a karantén elején márciusban fogant, amikor is hirtelen naphosszat voltunk együtt Gáborral nem csak egy alvásnyi időre, reggel és este. Így sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. 

8. Segítség elfogadása:

Amikor Peti munkanélküli volt igyekeztem neki segíteni, abban, hogy mielőbb találjon munkát. Folyamatosan néztem a laboros, bolti eladós és biztonsági őrös álláshirdetéseket. Megbeszéltük, hogy ha valamiről úgy gondolom, hogy jó lenne neki, akkor elküldhetem rá az önéletrajzát, az ő email címéről. Aztán nem ment el az állásinterjúkra, ahova behívták. Elkezdett idegeskedni is, hogy miért szólok bele a dolgaiba. Elég sokszor volt főleg a kapcsolatunk vége felé, hogy meg mondta, hogyan szabad viselkednem, ha nem akarom, hogy ideges legyen vagy kidobjon. Amit én ulimátumnak vettem ő pedig tanácsnak mondott. Folyton ezt hallgattam, ha a tanácsát nem fogadom el, őt nem fogadom el. Gáborral pedig az volt, hogy az egyik barátnőm készítette fel az angol írásbeli nyelvvizsgára. Ami által meglett az építész diplomája. Neki ez sem jelentett gondot, hogy együtt kerestünk neki munkahelyet. Sőt Gáborral folyamatosan ezen dolgozunk, hogyan hozzuk ki egymásból a legtöbbet. Én nagyon örülök annak, ahol tartunk. Van 3 gyerekünk, családi házban lakunk és most ugyan szervízben van, de van kocsink is. 

9. Önmagunk lehetünk egymás mellett:

Erről lehet , hogy már írtam, hogy mikor Petiéknél voltam több dolog miatt sem tudtam, hogyan szabad viselkednem. Ez egy legalább 4 kategóriába sorolható helyzet volt. Az egyik, hogy az esetek többségében ők sem tudták, mit akarnak tőlem. A második, hogy ők ugyan tudták, de én nem értettem meg. A harmadik, hogy nem tudtam megjegyezni, hogy mit csinálhatok. A negyedik pedig, hogy nem is nagyon tudtam volna, meg nem is akartam azt a szerep személyiséget kialakítani és fenntartani, amit ki akartak volna csikarni belőlem. Gábor pedig ez van, hogy elfogadjuk egymás személyiségét és érdeklődési körét. Őt ez a kertezés érdekli, a csillagászat, a politika, meg a fizika. Engem pedig a kémia, az önismeret, az írás, és engem is érdekel a politika is. Nincs ez, hogy lábujj hegyen kellene járnia a másiknak, vagy szerepeket felvenni. 

10. Együtt változás: 

Nem sokkal azelőtt, mielőtt elmentem Petiéktől vettem egy Változzunk együtt című könyvet. Mikor elköltöztem tőlük ott maradt náluk. A válóperre magával hozta, úgyhogy elvileg valahol nálam van. Csak azóta költöztem párszor úgyhogy nem tudom, hol van. Mindenesetre amikor megvettem és kértem Petit, hogy olvasson bele, nem volt hajlandó még csak rá nézi sem. Meg ezt is folyton hallgathattam, hogy annak kell alkalmazkodnia, aki odaköltözik. Elkezdtem olvasni, csak amikor visszaköltöztem Kistarcsára, már nem ezzel foglalkoztam. Gáborral pedig az elejétől fogva tök jól alakalmazkodunk egymáshoz, a gyerekekhez, és a különböző élethelyzetekhez. Elég sokszor volt stressz tesztelve a kapcsolatunk. Például mindhárom fiunk születése elég nehéz volt. Vagy a házvevés, költözés, építkezés, karanén, az hogy mi is elkaptuk a kovidot, mind olyan dolgok, amik próbára tették a kapcsolatunkat. Sokszor egymással is van problémánk, mégis ez van, hogy nem nagyon ismerek olyan párt a környezetünkben, akikről kívülállóként ezt gondolnám, hogy ilyen jóban vannak egymással, mint mi Gáborral. 

Készítettem egy videót a 3. házassági évfordulónkra. Azokról a pillanatokról, amik közelebb hoztak minket egymáshoz. Amikor elkaptuk a kovidot rengetegszer megtapasztaltam ezt, hogy Isten kezében van az életem. Sokat gondolkodtam ezen miért érdemes Istennek életben hagynia. Erre jutottam, hogy Gáborért és a gyerekekért élek, és azért ezt az üzenetet tovább adjam nektek, hogy van remény arra, azzal együtt, hogy sok esetben küzdelmes a házasságunk, ugyanakkor nagyon szép és értékes is lehet. Ilyen értelemben sokat köszönhetek Petinek is, miatta jöttem rá, hogy mire érdemes odafigyelni, ha jó házasságot akarok. Remélem azért ő is tud annyit gyógyulni, hogy jó párkapcsolata lehessen. Ha nekem sikerült jó, házasságot kialakítani, akkor másnak is sikerülhet. Úgyhogy szeretetben gazdag házasságot kívánok neked, aki most olvasol!

A kezdetek

Folytatom a gyerekek bemutatását. Az előző bejegyzésben a születésükről írtam. Most arról írok, mi is történt azután. Gabi 2590 g, 50 cm-rel született, Árpi 2550 g, 49 cm-rel. A zárójelentés szerint 17:37 kor volt a születés, és a lényeget majdnem kihagytam. Mindez 2018. december 12-én történt.  Gábor akkor ért be a kórházba, amikor a babák már a NIC en voltak. Innentől már kevésbé részletesen írok az eseményekről, illetve olyan részletességgel, amennyire fontosnak érzem. Felkerültem a császár utáni őrzőbe. Tök jó fejek voltak, vagy lehet csak szerencsém volt, hogy este szültem, így nem kellett 6 óra leteltével felkelnem.Délelőtt 10 körül kísértek vissza a terhes osztályra. Csütörtöktől vasárnapig minden látogatási időben bementünk Gáborral a babákhoz. Csütörtökön és pénteken Gábor ugye az esti látogatásra jött csak munka után. Gabi és Árpi szombatra már átkerült a PIC re. Szombaton Gabit ki lehetett venni az inkubátorból pár percre. Írtam anyák napján a babáknak egy verset abból idéznék pár sort. 

"Az Édesanyám rózsafáját
akartam énekelni neked.
Gabi, de választottam
egy másik éneket.

A meghatódottságot
tovább már nem bírtam,
a zöld szájmaszk alatt
néhány percig sírtam.

A Ha én rózsa volnék
lett a közös énekünk
megszépítettem kisfiam
életeddel az életünk.

Ez december közepén volt, 
hideg volt és hó volt,
mert az ölemben voltál
minden olyan jó volt. "

Hétfőn elengedtek minket. Illetve a Kistarcsa kórházba mentünk át az ikrekkel. Mikor megjött a mentő siettem, hogy én is tudjak menni a gyerekekkel együtt. A cuccaimat Gábor hozta át egyik kórházból a másikba. A kistarcsai kórházban vasárnapig voltunk. Ezalatt megtanítottak gondozni a babákat. Vasárnap, még a másik kórházban indult meg a tejtermelésem valamelyest, de nagyon keveset szoptattam az ikreket. A kórházban csak egyszer szoptattam Gabit. A többi alkalommal fejtem tejet a babáknak, amennyit tudtam, de többnyire tápszert kaptak. A kórházban megtanítottak cumiból etetni a babákat, pelenkázni, öltöztetni és beszélni a babákhoz. Az utolsót kicsit jobban kifejtem. Dr. Rónaszéki Ágoston, a koraszülött osztály vezetője mondta, hogy nemcsak etetni és pelenkázni kell az ikreket, hanem néha beszélni is kell hozzájuk. Fölöslegesnek tűnhet így első olvasásra beszélni egy babához, de sokat énekeltem és beszéltem hozzájuk és elég hamar kezdtek gőgicsélni. Így utólag nagyon örülök, hogy a csecsemős nővérek megtanítottak, hogyan kell gondozni egy koraszülöttet illetve kettőt még ha akkor abban a helyzetben elviselhetetlenül nehéz volt még egy hetet kórházban lennem. 

A hazamenetel

Árpi és Gabi sok szempontból ajándék babák, többek között azért is, mert Karácsonykor engedtek minket haza. A kórházban a liftes néni mondta, hogy hazahozta őket nekünk a Jézuska. Egészen február elejéig velünk lakott anyukám. Hogy segítsen gondozni a babákat. Rengeteget segített anya igazából anélkül, hogy erőszakosan avatkozott volna bele a gyereknevelésbe. Ezt nagyon szeretem benne, hogy nem tukmál ránk kéretlen dolgokat, és ha segítséget kérünk akkor segít. 

December 27-én volt nálunk a gyerekorvos: Csányi Róbert, és egy helyettes védőnő. Mondták, hogy jól fejlődik a babák mozgása, csak még elég vékonyak. A mi védőnőnk, Kántor Zsuzsanna a következő héten jött. Ő emberileg, és szakmailag is nagyon jó, ezért hálás vagyok Istennek, hogy ő lett a védőnőnk. Kiderült, hogy Rónaszéki Ágoston és Csányi Róbert ismerik egymást. '89-ben együtt dolgoztak az egyes női klinikán, a koraszülött osztályon. 

Orvosozás a köbön

A kórházból való hazajövetel után nem sokkal belázasodtam. Illetve egész pontosan Szilveszterkor. Elég sokat mondtam a szobatársaimnak, hogy a nővérkékkel fogok Szilveszterezni, de amikor kikerültem a kórházból már elengedtem ezt a dolgot. Ez volt, hogy december 31- én este 38 fokos lázam lett. Meg előtte nap közben nagyon fájt a derekam, sokkal jobban, mint az előtte levő napokban. A láz miatt bementünk valamikor éjjel az ügyeletre Gáborral. Onnan pedig továbbküldtek a klinikára. Amíg mi kórházaztunk anyukám vigyázott a fiúkra. A klinikán, mivel a portán nem találtunk senkit, és nem tudtuk hova kell menni, felmentünk a nővér szobába. Melinda nővér, az ügyeletes mondta, hogy menjünk a szülőszobába. Lementünk és ott mondták, hogy várjunk a folyóson. Géczi Mihály doktor úr jött végül és ő meg két másik orvos vizsgáltak. Kiderült, hogy valamiféle húgyúti gyulladásom volt. Ennek a betegségnek a hatására még az a kevés tejem is elment, ami volt. Így végleg tápszeresek lettek a babák. 

 Egészen a legutóbbi oltásig ez volt, hogy havonta kaptak szurit az ikrek. Mindketten felnőtteket megszégyenítően fegyelmezettek a szurik alatt. Főleg Árpi, ő kétszer is volt, hogy csak a második szúrásnál sírt. 

Az első két hónapban nagyon hasfájósak voltak. Nem is emlékszem, mikor kezdtük adni nekik az Espumisant. Na az hozott némi enyhülést. Így volt, hogy még éjjel is 3-4 óránként keltek. Eleinte még így volt, hogy egy szobában aludtunk a gyerekekkel, akik közös kiságyban voltak és anyukám aludt a másik szobában. Mindig ez volt, hogy rengeteget sírtak és buktak evések után. Főleg Gabi, Árpi kicsit jobban viselte. Hú nagyon nehéz és egyben szép időszak volt ez. Nagyjából párhuzamosan történt ez, hogy elmúlt ez a nagyon intenzív hasfájásuk, és hogy átaludták az éjszakákat. Pont mire először hallottam Dénes Ivettről, és a sírni hagyás nélküli, önálló alvás tanításról, addigra többé kevésbé megoldódott magától a helyzet.

Kibontakozás

Már egészen születésüktől fogva kezd kialakulni a személyiségük. Hiába ikrek, amellett, hogy nem egyformák külsőre sem, a jellemük is teljesen különböző. Gabi elég zárkózott, és ingerlékeny. Otthon, nyugodt körülmények között viszont sokat gőgicsél. Igazi kis introvertált. Elég hamar felfedezte a kezét és azóta is szereti fogdosni a játékokat. Meg nagyon kis szégyenlősen mosolyog. Árpi nagyon vidám baba. Szeret közösségben lenni. Szereti a pörgést. Úgyhogy ég és föld, ami mindkettőjükre igaz, hogy nagyon szeretetre méltóak, kis puszi mágnesek. 

Csíkszereda helyett Csíkszerda

A szülés élmény? 

A terhességem alatt elég sokat foglalkoztam ezzel, főleg az utolsó hónapokban, vajon milyen lesz a szülés. Ezzel szeretném kezdeni kis iker fiaim bemutatását, milyen volt a születésük.

Október végétől az egyes számú női klinikán vendégeskedtem majdnem két hónapig. Erre majd még egy későbbi bejegyzésben visszatérek, milyen volt két hónapig kórházban feküdni. Megvettem Vida Ágnes  gyerekpszichológus szülés felkészítőjét, ahol volt szó a szülés élményről. Illetve arról, hogy sokan beszélnek erről, hogy a szülésnek micsoda felemelő dolognak kell lennie. Pedig valójában egy trauma, és ezt javasolta Ágnes, hogy ne legyen amiatt bűntudatunk, ha mi nem élvezzük a szülést, meg ha nem úgy sikerül, ahogy elgondoltuk. Azt már mikor bekerültem a kórházba akkor mondták, hogy császármetszés lesz. Főként azért mert ikrek, és mert magas volt a vérnyomásom. Korábban azt hittem, hogy az nem is igazi anya, aki császár metszéssel szül. Mire odakerült a sor többé kevésbé sikerült feldolgoznom, hogy már így lesz, így fogom világra hozni a gyermekeimet.

Az volt az érdekes, hogy pont mikor sikerült valamelyest letisztázni magamban, hogy miért is félek a szüléstől: hogy fájni fog, és lezárul egy élet szakasz, pont akkor jött el a szülés napja. Egy szerdai nap volt. Kedden ünnepeltük Gáborral a megismerkedésünk második évfordulóját. Szerdán pedig délelőtt ugyan az volt, mint a többi nap. Mentem CTGre ami nem sikerült és elég ideges lettem tőle most is. Sajnos részleteiben erre már nem emlékszem, hogy volt: fenn a terhes osztályon azt hiszem háromszor is nézték a vérnyomásomat délután. Hiába kaptsm nyelv alatti gyógyszert is, ugyanúgy 150 per 100 volt. Aztán levittek a szülőszobára, ahol a kedvenc nővérem volt éppen az ügyeletes, Szilvi nővér. Igazából két dolog miatt voltam a szülőszobán, a vérnyomás emelkedésem miatt, és azért mert aznap is a CTG görbém helyett CTG egyenesem lett. Most is odafogtam az általam egércsapdának hívott valamiket a hasamra, hogy megnézzük a babák szívhangját. Már nem tudom miért, de az ügyeletes orvos, Szatmári doktornő megnézte, hogy tágul e a méhszájam. Nem tágult végül is, de már kezdtem sejteni, hogy itt esemény lesz. A balkezemben még benne volt az előző szülőszobázós branül, ahová azt hiszem magnéziumot kaptam. Szúrtak a jobb kezembe is egyet, ahová a vérnyomás csökkentőt tették. Szilvi nővér kb percenként mérte a vérnyomásomat, csak hát nekem is és szerintem neki is egyre feljebb ment.

Azután behívtak egy másik orvost is, Máthé doktor urat. Ő mondta, hogy most lesz a szülés. Megkérdezték, melyik babát, hogy hívják majd. Mondtam, hogy aki elsőször születik ő legyen Gábor, aki másodjára ő Árpád. Gyorsan felhívtam Gábort, hogy siessen, ahogy csak tud. Felment 200 per 100 ra a vérnyomásom, és ezért igyekeztek ennyire. Adtak fáslit a lábamra, meg valamikor még a szülőszobázás elején átvettem ezt a kórházi hálóinget. Mondta a doktor úr, hogy írjak alá két lapot, az egyik a császár metszős beleegyezés volt, a másik meg a gerincvelői érzéstelenítős beleegyezés. Átkísértek egy másik szobába, ott felültem a műtőágy szélére, kaptam új csöveket a branüljeimbe. Aztán beadták a gerincvelői érzéstelenítőt. Felfeküdtem az asztalra. Elkezdtem nehezen kapni levegőt, szóltam az altató orvosnak, és csövön át oxigént fujatott az orromhoz. A fuldokláson kívül nem is éreztem mást. Kértem az orvost, hogy szóljon, ha kezdődik a műtét. Mondta, hogy az első babát mindjárt kiveszik. Hamarosan mutatták a zöld kendőben Gabit. Olyan szép volt már akkor is, kár, hogy csak egy pillanatra láttam. Aztán hamarosan mutatták Árpit is, a másik gyönyörű babámat. 

Szeretnék így anyák napja alkalmából írni erről, hogy mit jelent nekem az anyaság. Milyen az első május első vasárnapja friss anyaként. Röviden megfogalmazva megható. Bővebben kifejtve pedig ilyen:

Akiket a világon mindennél jobban szeretek

Megjelent egy új csík
a terhességi teszten,
beleremegett a lelkem
és a testem.

Elkezdtem tőle félni,
hogy elveszítelek,
téged te öröm hozó
áldott kisgyerek.

Bizonytalan voltam,
nem tudtam mit kell tennem,
csomó belső kérdés
kavarodott bennem.

Később kiderült,
hogy itt van még egy fejecske,
amitől megfagyott
az összes vér az erembe'.

Majd orvosozással
teltek a hetek,
mindent megtettem,
amit tudtam értetek.

A CTG-t mindig
rossz néven vettétek,
ezért kettő-három-
négy órássá tettétek.

Aztán kicsi babácskáim
elkészültetek az útra,
hogy elváljunk, és odakinn
találkozzunk újra.

Az Édesanyám rózsafáját
akartam énekelni neked
Gabi, de választottam
egy másik éneket.

A meghatódottságot
tovább már nem bírtam,
a zöld szájmaszk alatt
néhány percig sírtam.

A Ha én rózsa volnék
lett a közös énekünk,
megszépítetted, kisfiam,
életeddel az életünk.

Ez december közepén volt,
hideg volt és hó volt,
mert az ölemben voltál,
minden olyan jó volt.

Sokat szenvedek
azóta is értetek,
amennyire mások nem,
ti annál jobban értetek.

Minél több minőségi időt
szeretnék tölteni veletek,
akiket a világon
mindennél jobban szeretek.

Most jön, ami még nem volt. Hogyan éreztem magam a Galgás táborban. Az biztos, hogy nem tudnám egy szóban összefoglalni. Ez, amiket írok szorosan összefügg az előző bejegyzéssel, sőt annak a kiegészítése. A péntek esti imán erről volt szó, hogy Máriához hasonlóan mi is mondjunk igent Istennek. Illetve ez a kérdés sokkal hamarabb foglalkoztatott már. A pénteki kiscsoporton, ahol Tücsivel, Lillával, Borival és Ádámmal voltunk, ez volt az utolsó kérdés, amire már nem válaszoltunk: Mire kellene most igent mondani. Úgy voltam akkor vele, hogy ezen még gondolkozom kicsit, de szerintem Gáborra. Ez csak egy plusz megerősítés volt, hogy az esti imán is erről volt szó. Pont egymás mellett ültünk Gáborral. Erre jutottam, hogy arra kellene igent mondanom, hogy vele éljek, még ha már előreláthatólag is lesznek nehézségek. Pl. ez a válás Petivel. Amire nem számítottam, hogy ez ilyen gyorsasági dolog lesz. Mert ima után beszélgettünk, az egyik bástya mellett. Mondta, hogy hozott nekem csokit. Adott egy bonbonos dobozt és abban volt a gyűrűs doboz. Annyira nem számítottam erre. Kérdezte, hogy hozzá megyek- e feleségül. Én pedig ezt mondtam: Igen. Olyan boldog lettem tőle, hogy nevető görcsöt kaptam. meg az is nagyon megható volt, amit mondott róla, hogy azért választott végtelen alakú gyűrűt, mert szeretne velem örökké együtt lenni. Pont telihold volt, úgyhogy emiatt is nagyon romantikus volt. Nem pontosan emlékszek, hogy kinek mondtam el. Illetve hát Zsófinak, Mártinak, Klárinak,Eszternek és Dávidnak biztosan. Szombaton pedig ez volt, hogy Laci atya elmondta, hogyan kell élni. Meg, hogy e közül válasszak, hogy jegyes legyek-e vagy kisebb testvér. Amiatt választom a Gáborral való jegyességet, mert nincs az az egyház, amiért én szégyellném, hogy összetartozok egy ilyen áldott, drága emberrel, mint ő. Egyre inkább ezt érzem, hogy a válás és az új élet kezdése nem egy szőnyeg alá söprendő erkölcsi kérdés, hanem egy valódi emberi fájdalom, belső vívódás. Mutatok neked egy verset, amit akkor írtam amikor még csak épphogy szétköltöztünk Petivel, 2015. márciusában.

A szívem a mélyben van

Utálom az estéket,
és ha csendben kell lennem,
mert belső kérdések
merülnek fel bennem.

Szerethető vagyok?
Vajon van bennem jó?
Mert, hogy mi a hibám,
arról sokszor esett szó.

Semmihez sincs erőm,
mintha nem is én lennék,
éjjel nyugtalan vagyok,
és nappal pihennék.

Úgy érzem magam,
mint egy számkivetett,
akit nemhogy a menny,
a pokol is kivetett.

Üresnek érzem magam,
nem tudok az életemmel
mit kezdeni, és az időm
megtölteni értelemmel.

Minden miatt aggódom,
és minden miatt félek,
és már csak a végtelen
fájdalomban remélek.

Szomjazom a szeretetre,
de nem találom a kutat,
sőt nem lelem a kúthoz
elvezető utat.

Semmire kellőnek, és
haszontalannak érzem magamat,
aki folyton csak vet,
de sohasem arat.

Nem tudok megváltozni,
szüntelen visszaesek,
és emiatt egyre
nyugtalanabb leszek.

Úgy érzem, hogy most
már semmit sem várok,
ettől egyre inkább
szomorúvá válok.

Az egész életemnek
nincs értelme, elrontok
mindent, építeni
szeretnék és csak bontok.

Mintha szétestem volna,
nem tudom, mi van velem,
az egyik az égben van,
és a mélyben a másik felem.

Az eszem csak vágtatna,
és minduntalan szállna,
de a szívem a mélyben van,
mivel nincsen szárnya.

Erre legkésőbb másfél év múlva megérkezett Isten válasza, pont a Galgás táboros vak misén, hogy még ha az embereknek nem is feltétlenül kellek Istennek igen.

Hidd el, nagyon szeretlek

A bűneid falat
állítottak kettőnk közé,
add át nekem magad,
had legyek veled örökké.
Ha minden vétkedet
megbánva bocsánatot kérsz,
megbocsátok neked,
mert sokat érsz.

Had érintselek meg,
had öleljelek át legbelül,
meggyógyul a lelked,
csupán egy szavamba kerül.
Vak lelki szemedet,
kérlek engedd, hogy felnyissam,
s lelked a szeretet
elárasztja.

Nagyon szeretlek,
mint egy testvér, egy apa,
mint gyermekét az anya.
Nagyon szeretlek,
mint egy barát, egy jegyes,
feláldoztam magam érted,
hidd el, nagyon szeretlek.

Imádkozz, bízz bennem,
és beszélgess velem sokat.
Engedd feltárnom a csendben
minden legbensőbb titkomat.
Fogadj be szívedbe
engedj engem növekedni,
s téged nem választhat úgy el
tőlem semmi.

Nagyon szeretlek,
mint egy testvér, egy apa,
mint gyermekét az anya.
Nagyon szeretlek,
mint egy barát, egy jegyes,
feláldoztam magam érted,
hidd el, nagyon szeretlek.

Vasárnap emiatt sírtam a tábori misén, mert eszembe jutott, hogy van egy közösség, ahova nyolc éve járok, és azért volt vele viszonylag szoros a kapcsolatom, mert kisebb testvér voltam, és ha nem leszek az, akkor ez az odatartozásom elsekélyesedik. És ezzel szemben van egy férfi, Gábor, akire igent mondtam, az első pillanattól kezdve büszke vagyok rá, hogy megismertem és összetartozunk vele. Amikor tavaly decemberben összejöttünk, tudtam, hogy ezzel jár a kapcsolatunk, hogy nem mehetek gyónni és áldozni. Ez, hogy nem áldozhatok, ha magyarul nézzük a szót, akkor nem annyira nagy érvágás, de ha az összes többi nyelven, akkor igen. Amennyire én tudom a külföldiek ezt a szót használják rá: kommúnió, ami közösséget jelent. Tehát kívül esek a katolikus egyház közösségén. És amiatt, hogy elmondták nekem azt, amit egyébként is tudok, nem fogom azt mondani Gábornak, hogy legyünk csak barátok. Ez az amibe nem gondoltam bele, hogy úgy tűnik a Galgából is ki vagyok zárva. Ez eredményezett némi fájdalmat meg sírást, hogy eltemettem magamban az elmúlt nyolc évet. Alapvetőleg nem szerettem volna ilyen helyzetbe kerülni, otthagyni bizonyossá tett benne, hogy a lehető legjobban döntöttem.mert amíg fel nem őrölt a magányosság, addig tartottam az elveimet. Erről érdekes dolgot mondott az egyik találkozón Andris a kiscsoportban: az elvek olyanok, mint a fing, az ember tartja amíg tudja. Ez sokkal bölcsebb mondás annál, mint ahogy ez elsőre tűnik. Meg nem erről van szó, hogy értelmi fogyatékos volnék, vagy süket, vagy valamit félre értettem volna. Hanem egyrészt elég érzékeny vagyok, aminek a környezetem is és én is elég sok előnyét élveztük.Másrészt erről, hogy korábban próbáltam mintakeresztény lenni, de nem vagyok az belül, még vagy már. Ez az isteni színjáték, hogy olyannak mutatkozzak, amilyen valójában nem vagyok belül, túl sok energiát emésztene fel. Meg egyébként sem tudok színészkedni, ha tudnék, akkor nem két mozdulatos angyalka lettem volna a pantomimban. Ez, hogy Gábor azért maradt tovább, mert nem akart ilyen szomorúan otthagyni. Ezáltal megbizonyosodtam róla végképp, hogy jól döntöttem.

Ami még nagy hatással volt rám a közbenjáró ima. Egyrészt azért, hogy Gábor is ott maradt. Másrészt meg leírom mi is történt ott. Hiába volt sötét, olyan volt, mintha világos lett volna, mintha a mennyben lennék.Ez volt még, hogy Gáborral együtt indultunk el, hogy együtt menjünk imát kérni a közös jövőnkért. Végül ez lett, hogy odamentünk Lucához és Zolihoz, és kérték, hogy menjünk külön-külön. Ezért én idén is Ágihoz mentem imát kérni, Erika nővér és Bezák Tamás atya volt még vele. Főleg azon hatódtam meg, amit Ági mondott, nem emlékszem pontosan mi volt az, mindenesetre ez derült ki belőle, hogy örül nekem. Ettől nagyon meghatódtam és utólag kár, hogy visszafojtottam a sírást. Az ima után odamentünk Mártihoz beszélgetni. Utána meg fél tizenkettőig voltunk ott.

Megint egy sírós rész fog következni. A táborzáró mise után elköszöntünk Laci atyától. Az egész táborban amúgy kedves akartam lenni vele, mert attól, hogy volt egy kis balhénk most, még 8 éve ismerjük egymást. Elég sok minden történt, azalatt, amiért nagyon hálás vagyok. Nagyon megkedveltem őt, ahogy ezzel a legtöbbünk így van és hiányozni fog. Ez a cím erre is vonatkozik, hogy nem hagylak titeket árván, hogy úgy néz ki lesz új vezetője a mente missziónak. A másik, amiért ezt a címet adtam ennek az egésznek, hogy az egyik éjjel megvilágosodtam. Attól, hogy most nem vagyok annyira része a katolikus egyháznak, a kereszténységnek még lehetek. Hála Istennek, hogy vannak protestáns felekezetek is. Meg ez lett az alapvető véleményem a tábor után, hogy Mária minden embernek az Édesanyja, attól függetlenül, hogy most éppen kegyelmi állapotban van e valaki vagy sem. Sőt, hogy azt ne mondjam nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.

Most kevésbé részletesen írok a Galgás táborról, mint tavaly. Ezzel folytatom ezt a Nem hagylak titeket árván sorozatot, mi történt a felszínen a táborban. Vagy mik voltak azok az események, amik erre ösztönöztek, hogy magamba nézzek. Pénteken volt egy esti ima, ami erről szólt, hogy Máriához hasonlóan mi is jó volna, ha igent mondanánk Istennek. Ez volt még a feladat ott, hogy ítéljük meg, mire kellene igent mondjunk. Már csak azért is, mert Gábor mellettem ült egyből rá gondoltam, hogyha megkérné a kezem igent mondanék. Lássatok csodát Gábor is ugyan erre gondolt és még aznap éjjel kicsivel éjfél előtt megkérte a kezem. Ezt pár embernek elmondtam közülük, akik még ébren voltak. Már szombaton mondta Laci atya és Dávid, hogy beszélgetnének Gáborral és velem erről, hogy mi folyik itt. Nem tudom biztosra, hogy ezt akarták mondani, mindenesetre nekem tartalmilag ez jött le, így, hogy egyházilag !még!(kiemelés tőlem)kb októberig vagy szeptemberig házas vagyok Petivel vagy bontsuk fel az eljegyzést Gáborral, vagy nem lehetek kisebb testvér. Így döntöttem, hogy jegyes maradok vele. Upsz ez lehet titoknak számít... Ezért is hezitáltam eddig, hogy leírjam e ezt a számomra nagyon fontos fordulópontot. Végül is ezért írtam le, mert ebben nincs semmi titkolnivaló, hogy ők ezt elmondták, hogy ne legyek szervező, ha nem élek a katolikus elvek szerint. Sőt inkább bátor dolog, hogy szóltak. Én pedig fokozatosan döntöttem így, hogy a mintakereszténység helyett egy elég jó életet élek. Viszonylag sok belső harc után. 

Vasárnap ezen agyaltam végig. Ezeknek a sorversenyeknek, és fociknak nagyon örültem most is. Mert a véráramlásom a végtagjaim irányába tolódott el az agyam helyet. Tetszett ez a filmezés is, a Szeretet arca. Meg a limonádéháznak is nagyon örültem.

Főként emiatt, hogy végigsírtam a vasárnapi misét Gábor megszervezte, hogy itt tudjon maradni még keddig, hogy ne hagyjon ott ilyen szomorúan. Ezen egyrészt nagyon meghatódtam, másrészt pedig így együtt tudtunk lenni a közbenjáróimán. Végül külön külön mentünk közbenjáróimázni. Mindketten a közös jövőnkért imádkoztunk, azért amiért egyébként is szoktunk. Hogy össze tudjunk házasodni, legyen házunk, munkahelyünk és gyerekeink. Az ima után még a templomban beszélgettünk Mártival. Aztán Gábor kitalálta, hogy imádkozzunk Mártiért kilencedet. Főként hálából hogy azután egy nappal ismerkedtem meg Gáborral, miután befejeztünk egy kilencedet, és Márti egyébként is rendes . :) Azért imádkoztunk, hogy mind a kettőnknek legyen hozzárendelt férje és boldog családja. 

Végül pedig a színesest is nagyon tetszett. Ami még elég fontos forduló pont volt, hogy elköszöntünk a tábor végi záró mise után Laci atyától, mert mások fogják vezetni a mente missziót ősztől. Erről írok egy következő bejegyzést, hogyan jutottam erre, katolikus egyházon kívüliként, miért érzem ezt, hogy Mária így is elfogad. Vagy, hogy így mondjam engem sem hagy árván.